Tisztelt Kulcsár Gergely !

Néhány hónapja átolvastam e-mailed, amelyben igen sokat foglalkozol a személyemmel.
Elég sok kérdés fogalmazódott meg bennem akkor, és azóta sem látok tisztán; nem értem az egészet.

Kulcsár Gergely
Kulcsár Gergely
Kulcsár Gergely történészhallgató, három kisgyermek édesapja, jelenleg Debrecen-Józsán egy autómosó üzletvezetője. Fiatalon kezdett el érdeklődni a közügyek iránt, s bár tagja nem lett, kezdettől fogva a MIÉP-pel szimpatizált. A párttól annak tudatos tönkretételét látva távolodott el, s csatlakozott a Jobbikhoz. 2004-es alapítása óta elnöke az új erő debreceni szervezetének.
A Jobbik hajdú-bihari szervezője, majd 2009-től megyei elnöke és kampányfőnöke is lett. Állandó szerzője több nemzeti radikális újságnak. Főbb célkitűzései között szerepel a politikusbűnözés visszaszorítása, a közbiztonság helyreállítása a csendőrség létrehozásával és a szociális rendszer igazságossá tétele.

Nem értem, hogy néhány hónap alatt hogyan lettem „az én barátom: Juhász Kálmánból”, „a Juhász Kálmánnak hívott egyén”, de azt hiszem, hogy ez inkább a te problémád, mintsem az enyém.

Nem értem a ”legaktívabb aknamunkás” titulust sem: mire gondolsz?

Néhány hónapja éppen a te kezedbe számoltam bele 200.000 Ft-t mindösszesen (az adózott jövedelmemből) egy nagy rendezvény lebonyolítására.

Úgy emlékszem / úgy emlékszünk, hogy meleg szavakkal méltattál és köszönted meg az ajándékba kapott összeget a következő taggyűlésen.

Úgy emlékszem, hogy további jelentős értékű öngyújtót ajándékoztam nektek – feliratozással - a rendezvény sikeresebb lebonyolításáért – összesen 90.000 Ft értékben.


Úgy emlékszem, hogy egyik autómmal kampányolt közeli munkatársad és a választási rendezvényetek lebonyolításában is segítettem 70.000 ft értékben.

Úgy emlékszem, hogy többször támogattam a Szebb Jövő kiadványotokat mindösszesen 60.000 ft értékben

Úgy emlékszem, hogy az önkormányzat választásokra saját költségemen nyomtattam szórólapot egy rendezvényre, amelyen együtt vettünk részt – nincsen 3 hónapja sem.

Úgy emlékszem, hogy erre a választásra is kaptatok ajándékba 2.000 db öngyújtót – 150.000 Ft értékben – azzal a különbséggel, hogy most számlát is kértetek az ajándékról, hogy azt el tudjátok számolni a pártközpont felé, és az így megnyert 150.000 Ft-ot különböző célokra használjátok fel.

Azon gondolkozom, hogy vajon melyik lehet aknamunka?

Vagy talán arra gondolsz, hogy a Vona rendezvényen, miután fizikai inzultust szenvedtem el nem a Rendőrségre mentem, hanem csendben kiléptem a pártból, és jobb meggyőződésem ellenére nem léptem vissza a jelöltségtől sem.
Ha erre gondolsz, akkor megnyugtatlak: bőven elévülési időn belül vagyunk mindkét ügyben.
Vagy arra gondolsz, hogy a kampány során, miután valószínűleg politikai indíttatásból teljesen jogellenes eljárás keretében egzisztenciálisan támadott meg a város, nos ekkor ti inkább a hallgatást választottátok, és persze az elmaradhatatlan sértegetésemet…

Nem hiszem, hogy országos folyamatokkal lehetne magyarázni a debreceni alapszervezetnél
tapasztalható tömeges kizárásokat, kilépéseket.
Nem hiszem, hogy országos tendencia a lehallgatások és a családdal való revolverezés gyakorlata.
Nem hiszem, hogy országos tendencia kiváló munkát végző, az igazságot elkötelezetten kereső tagtársak üldöztetése, jó képességű, az életben is helytálló tagtársak háttérbe szorítása, elhallgattatása.

Szerintem meg te tettél fel mindent egy lapra, – pontosabban egy személyre – Varanyi Sándorra.

Végezetül: igen én leírom még egyszer: baj van az elszámolással, hiszen olyan számlát is elszámoltatok, amelyet soha ki nem fizettetek nekem.
Ugyanúgy nem fizettétek ki, mint az összes többi ajándékba kapott terméket/szolgáltatást.

Most pedig a becsületemet, a szavahihetőségemet kezditek ki (kezded ki te is) e-maileddel.

Nézzed, én nem azért segítettem nektek, hogy utána a becsületembe gázoljatok derékig, többek között elmebetegnek, árulónak és adócsalónak hazudva engem.
Az volna a legtisztább, ha ezek után elszámolnánk egymással és komolyan megígérnétek, hogy a jövőben tartózkodtok az engem becsmérlő kijelentésektől.

Minden más esetben én tovább fogom keresni az igazam, csak már egészen más fórumon.

Tisztelettel:

Juhász Kálmán


<<<<<<<<<<<

Idő közben megérkezett a válasz is!

Kálmán!

Ez az utolsó, hogy a veled foglalkozok.
1. Soha nem voltál a barátom és nem is mondtam olyat senkinek az vagy, kérlek ezt ne terjeszd, mert nagyon kellemetlen a számomra!
2. Érdekes, hogy egy olyan levélre válaszolsz, amit soha nem kaptál meg, amihez semmi közöd, de volt egy – vagy több – áruló sunyi patkány, aki elküldte neked.
De hát a sunyi patkányok megtalálják egymást: te is elküldted a leveledet mindenkinek,
akinek tudtad, csak a többségnek titkos másolatba.
Én elárulom: ezt a levelet is megkapják azok, akik előtt le akartál járatni.
3. Amúgy a leveled hűen tükrözi gondolkodásodat! Folyamatosan a pénzről beszélsz. Ennyit adtam, annyit adtam. Még azt is a szememre veted, hogy taggyűlésen köszöntem meg a segítséget….
Tudom, hogy a pénz körül forognak egyfolytában a gondolataid, ez emlékeztet engem egy népre, amely választottnak mondja magát…..
4. Arról miért nem beszélsz, hogy korábbi üzlettársaid miért vágtak pofán és miért keresnek még a mai napig is a zsákai címeden? Inkább köszöneted mondhatnál nekem/nekünk, hogy nem mondtuk el nekik a debreceni címedet. Vagy azért is köszönet járna, mert a magánéleted szentségét tiszteletben tartjuk, akárhogyan is mocskolódsz!
Azt is megoszthatnád a jobbikosokkal, hogy megkerested a hozzád hasonló erkölcsi mércét követő Pősze Lajost és most az ő mozgalmába próbálod kiszervezni megye jobbikosait a szintén hozzád hasonlóan „kiváló munkát végző, az igazságot elkötelezetten kereső, jó képességű” Végső úrral egyetemben.
A végére engedj meg egy jó tanácsot, amit valóban keresztényi szeretettel tolmácsolok irányodba:

Viseld méltósággal azt, hogy ez a közösség kivetett magából!
Ne kavard tovább a guanót kérlek, én az életben nem akarok és nem is fogok veled foglalkozni!
A barátaidnak, akik rendszeresen informálnak téged, kérlek mondd meg, hogy kövessenek téged, a Jobbiktól pedig tartsák távol magukat!

Isten áldjon!
Kulcsár Gergely

forrás: Posta Imre 

Idézet a hozzászólásokból:

# | postaimre postaimre - 2011 01 18 ¦ 18:00:23
Na ez a beszéd!

Itt van a mostani körlevél is! Úgy látom beindult a mozgalmi élet.

Tisztelt Tagtársaim!

A sorozatos támadásokra reagálni vagyok kénytelen, ugyanakkor szeretnélek megnyugtatni
benneteket, hogy nincs itt a világvége, még akkor sem ha sértődött volt-tagtársaink ezt szeretnék
elhitetni veletek.

Azt gondolom, hogy az idő igazolt abban a feltételezésemben, hogy a Tóth Bence, Lakatos
Róbert, ill. Juhász Kálmán nem olyan eltökéltek a nemzeti gondolat, és főként a Jobbik mellett mint
ahogyan azt Ők hirdették. Ennek ékesebb bizonysága nincs, mint a Pősze úrral (elvtárssal) és Posta
Imrével kialakult ún. bosszúbarátság.
Az Interneten indított lejárató kampány annak színvonala és stílusa minősíti az újonnan
verbuválódott csapatot és előre is vetíti egyben annak jövőjét is. Természetesen keressük a jogi,
büntetőjogi lehetőségeket a felelősségre vonás vonatkozásában ami az ügynek nem a személyek
elleni vonatkozásai, hanem a szervezet vezetőségi tagja elleni támadás a fő motiváló oka. Üzenet is
kíván ez lenni, mely a fegyelem, és a védelmi mechanizmus fejlődését hivatott transzparensé tenni.
A T. tagságot arra kérem ne alacsonyodjon le erre a vitaszintre és a fórumokon még a
védelem jó szándékával se keveredjen vitába, mert ez a mélység méltatlan egy Jobbik taghoz.
Mivel várhatóan lesznek következményei az eseményeknek, számunkra nem volna pozitív
tény ha, mi is hasonló vádaskodásokkal reagálnánk az ízléstelenségükre.
Jó magam természetes folyamatnak tekintem az ilyen típusú lemorzsolódást mely utóbb volt
tapasztalható, mely minden más politikai szervezet életében is természetes és ismert megtisztulási
jelenség.

Bence és Robi maguk döntöttek a kilépés mellett, jó magam az utolsó pillanatig reméltem,
hogy belátják a tévedéseiket melyek kapcsán vádakat fogalmaztak meg, a debreceni és az országos
vezetéssel szemben is, melynek megvédése elől gyáva módon megfutamodtak, inkább a távozást
választották. Már nem volt tovább tolerálható az általuk kifejtett tevékenység.
A személyiség mint tudjuk folyamatosan fejlődni képes így remélhetően koruknál fogva ők
is átlépik a jövőben azt a szintet, ami elvárható a közösségi munkához, álláspontom szerint jelenleg
még erre ők nem alkalmasak.
(Az etikai eljárásban rájuk terhelt vétségek mely állítások hiteléért bizonyítási kényszerbe
kerültek, a mellékletben megtekinthetők)
Hiteltelenségük sajnálatos de ékes bizonyítéka az is, hogy többek között a személyem
nemzeti, faji identitását megkérdőjelezték. Akik régebb óta és jobban ismernek azok tudhatják
rólam, hogy a nevem ritkasága okán igen régi, az ezerhétszázas évekig ismert a családfám, ami
kilenc generációt foglal magába.
Minősíti a személyeket az is, hogy szemtől szemben nem vállalkoztak a „zsidózásra”, csupán
a hátam mögött webes felületen nicknevek mögé bújva gyáván, férfiakhoz és főképpen magyar
férfiakhoz méltatlan módon.

A továbbiakban az elmúlt időkben már megszokott formában végzem a feladatomat, a
felelősségünkre és irányításunkra bízott szervezet vezetőségi munkáit, segítve azzal az elnök és ez
által a szervezet tevékenységét is. Ezért a rend fenntartásában, és a szervezeti kultúránk tovább
építésében a tőlem elvárható hatékonysággal és eltökéltséggel fogok részt venni a még hatékonyabb
és pontosabb munka érdekében.
Mivel a felelősségünk nem kicsi és a Kövér László által beígért „ felszámolást” csak belső
bomlasztás révén tudják végrehajtani, fokozottan kell figyelnünk a jövőben a hasonló jelenségekre.
Sajnálatos módon igen nehéz megállapítani az ehhez hasonló esetekben, hogy kívülről
irányított akció vagy csupán spontán ostobaság a kiváltója a hasonló konfliktusoknak, ill. a
bomlasztásnak, esetleg a mindkettő elegye.
Ezért kérem a T, tagtársaimat, hogy fokozottan figyeljenek a hasonló jelenségekre és a
vezetőséget minden esetben értesíteni szíveskedjetek, ha rosszindulatú suttogás indul meg bárki

irányába is.
„A tények és a számok makacs dolgok!” Reagálva röviden a „züllesztés” vádjára is, érdemes
azt tisztán látni, hogy a debreceni szervezet az országos összehasonlításban a legerősebb,
létszámában Budapest után a legnagyobb és az elmúlt választásokon elért eredményeink megyei és
városi vonatkozásban is kiemelkedőek voltak, melybe komoly munkát fektettünk az évek alatt.
Ezért fokozottan érdemes figyelnünk, mivel várható, hogy igen hamar elkezdik a
támadásunkat a cionisták, aminek láthatóan táptalajt adnak a sértődött ex-tagjaink. E támadások
kivédését csak rendkívüli fegyelmezettség mellett, bizalommal átszőtt összefogással védhetjük ki.
Végül ezúton kérek mindenkit, hogy felelősen nyilatkozzon, foglaljon állást és gondolkodjon
a közös ügyeinkben, ne üljön fel minden híresztelésnek és azon témákat ami nem a párt életébe illő,
és főképpen, ill. súlyozva, ha az a tagság megosztására alkalmas ne tegye közbeszéddé köreinkben.

Köszönöm a figyelmeteket.

Szebb jövőt!

Varanyi Sándor
alelnök

Úgy tűnik a támadást megindították!!!

Lakatos Róbert és Tóth Bence

Pálfi Zoltán etikai ügyvivő ismerteti a panaszt: Az eljárás alá vont többször azt állította,
hogy elektronikus úton kapcsolatot ápol Londonban dolgozó magyar fiatalokkal, akik

folyamatosan nagy összegekkel támogatják a Jobbik-ot, de a pénzek rendszerint eltűnnek.
Meggyőződése, hogy valaki mindig eltünteti ezeket a támogatásokat, ezért nem jut a vidéki
alapszervezeteknek több pénz. A tagság soraiban rendszeresen elhintette ezt a „mételyt” és
már tulajdonképpen minden tagnak előadta a történetet. „Van itt pénz csak valaki lenyúlja”
szöveg valószínűleg megfertőzte a tagság egy jó részét.

A debreceni szervezet elnökét is meggyanúsította azzal, hogy a kampánypénzekkel nem tud
elszámolni.

Egy zárt ülésnek számító vezetőségi meghallgatáson elhangzottakat egy kilépett tagnak
továbbította, mely volt tag azokat arra használta fel, hogy a vezetőség ellen hangolja
körlevélben a tagságot, mely tagok címeivel rendelkezett. Ezzel a tevékenységével a
titoktartási kötelezettségét megszegte.

Több ízben előfordult, hogy a vezetőség hatáskörébe tartozó döntésekben magának
követelte a döntés lehetőségét és a tagságot lázította a vezetőség ellen. Konkrétan az egyik
alkalommal az irodai alkalmazottak foglalkoztatásával kapcsolatos döntést kívánta volna
magához vonni.

Folyamatosan bizalmatlanságát nyilvánítja ki szinte minden vezetőségi taggal, de
párttagokkal szemben is, pl. Szabó Diánát Fideszes ügynöknek gondolja. Feltételezései
mintegy suttogó propaganda terjednek a tagság soraiban és ezzel bomlasztják a pártot.

A fegyelmi eljárás elrendelését követően, a Konfliktuskezelő Bizottság tagjait megzsarolta az
eljárás megszüntetése érdekében. Idézet az e-mail tartalmából: „Azonban ha az itt leírtakkal
nem ért egyet, és a holnapi megjelenésemkor mégis lefolytatja az eljárást, akkor nem áll
szándékomban végig ülni azt. Ha nem azon nyomban feljelentés teszek a Jobbik Országos
szervezetének Etikai és fegyelmi bizottságánál az Ön bizottságának szabálytalanul
megkezdett tárgyalásáról. És írásban fogom kérni, hogy vizsgálják meg az ügyet.”

>>>>
# | franci franci - 2011 01 16 ¦ 05:56:43
egyébként nem értem a Kulcsár úr utalását. a Pőszét is a stexért vitték be anno,pedig köztudomású Debrecenben,hogy zs.... akkor,hogy is van ez?
>>>>
 | postaimre postaimre - 2011 01 16 ¦ 12:21:07
franci, szó se róla. A Pősze eleve ott vót', mint Totya. maga mondta, hogy őt Für Lala tette Vona mellé, hogy "segítse" a munkáját. Für volt a Gárda-alapítás "manageléssel" megbízva, s amint ment a dolog, ott is hagyta.

>>>>
# | elias elias - 2011 01 20 ¦ 18:58:23
Konteo, miért nem adod a valódi "éned"? Ha már itt pocskondiázol engem (is), legalább tedd férfiasan! Szerintem.
Én tavaly egy Vona-fórumon megráncigáltam J. Kálmánt, mert (később jöttem csak rá) a vezetőség összeugrasztott vele. És milyen az élet? Most ezért (éppen most) engem akartak megráncigálni. Hogy ezeknél a pártoknál mindig van kit ráncigálni? .... Wink

Amit turani mond, mind igaz. Nem tudom, te B. Tibi vagy-e, vagy L. Peti, vagy vmelyik másik netkommandós, de tényleg arra kérlek benneteket, hogy (visszalőve a ti puskátokkal) viseljétek tisztességgel azt, ha valaki otthagy benneteket. Nem kell mindenkit lenemzetárulózni, lecigányozni meg ilyesmi. Én másfél évig becsületes szolgája voltam a Jobbiknak. Ha végigolvasod awww.szebbjovo.hu -n az írásaimat, te is láthatod mennyit tettem hozzá az "ügyhöz". Most sem azért hagytam ott a pártot, mert már nem hiszem el az "üzenetet", nem hiszem el, hogy jót akar a Jobbik "java" a Hazámnak, hanem, mert olyan jellemtelen, aljas, emberek gyűjtőhelye (is) lett idő közben, akiket én legszívesebben leköpnék. Neveket most nem sorolok. Egy biztos, egy életre megtanultam a leckét. A politikusok soha semilyen nemzet "baját" nem oldották még meg .... Nem arra lettek kitalálva. 

Forrás: Posta Imre