TEV_logo.jpg
bonnar2.jpeg

A közösségi oldalakat is figyelik majd a Zsidó Ügynökség, illetve a Tett és Védelem Alapítvány dolgozói azért, hogy kiszűrjék az antiszemita bejegyzéseket.
Egy vasárnap átadott irodából végzik majd a munkájukat, ide várják a lakossági bejelentéseket is.

Ezzel párhuzamosan a párizsi merényletekre hivatkozva a kormánypártok bejelentették, hogy feltett szándékuk szándékuk a szólás- és véleményszabadság korlátozása.

A KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter szerdán nyilatkozott a sajtó- és szólásszabadság ellen:
„Sem a sajtó-, sem a szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra”.

A megnyitón azt mondták a zsidó szervezetek képviselői és politikusok, hogy Magyarországon van antiszemitizmus – ezt bizonyítja a nyugati téri hanukija megrongálása is.