Hír: Gyurcsányék a Jobbiknál - A Jobbik Gyurcsányéknál
(Kategória: Jobbik)
Küldte: Sindzse
szerda 08 augusztus 2018 - 07:30:46


Gyöngyösi MártonHajdu László (DK) a Jobbik alelnökével, Gyöngyösi Mártonnal tárgyalt tegnap a XV. kerületi időközi polgármester-választásról.
Azt még nem tudni, hogy a Jobbik beáll-e a függetlenként induló, ám Hajdu és a DK bizalmát is élvező Németh Angéla mögé, ám a tavaszi vereségük óta egy időközin sem indítottak saját jelöltet. Gyurcsány Ferenc korábban már sugallta: pártja együttműködhet a Jobbikkal.

Már a színfalak mögött egyeztet a DK a Jobbikkal az együttműködésről. Tegnap az Országgyűlés képviselői irodaházában fogadta Gyöngyösi Márton, a Jobbik alelnöke Hajdu Lászlót, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőjét, akivel a XV. kerületi, szeptember végére kiírt időközi polgármester-választásról egyeztetett.




Míg Gyöngyösi munkatársain keresztül üzente, hogy nem kíván a Magyar Időknek nyilatkozni, Hajdu lapunk kérdésére elmondta: a céljuk az, hogy csak egy ellenzéki jelölt induljon a voksoláson László Tamással, a Fidesz–KDNP jelöltjével szemben, javaslataikról pedig a két párt elnöksége fog dönteni.

mszp

A DK parlamenti képviselője saját bizalmasát akarja indítani a XV. kerületi választáson
Fotó: Teknős Miklós

A városvezetői szék Rákospalotán Hajdu parlamenti mandátumszerzésével üresedett meg. Jelenleg a XV. kerület alpolgármestere látja el a városvezetői teendőket, s Németh Angéla – aki egyébként Hajdu László jobbkeze – a Rászorulókat Támogatók Egyesülete és az erős baloldali kötődésű Szolidaritás Mozgalom civil jelöltjeként indul a polgármesteri tisztségért.

A találkozóra Hajdu és a bizalmasának számító Németh együtt érkezett, utóbbit a DK korábban már biztosította támogatásáról.

A megbeszélést gyakorlatilag titokban tartották, arról semmilyen előzetes információ nem látott napvilágot. Mivel a súlyos anyagi gondokkal küszködő Jobbik az áprilisi vereségük után bejelentette, hogy az időközi választásokon nem indítanak saját jelölteket, valószínűnek tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc pártja Németh Angéla támogatására akarja rávenni a Jobbikot.

A látszólag két ellenpólust képző Jobbik és DK közötti együttműködést már az utóbbi párt elnöke is többször lebegtette.

Gyurcsány Ferenc, annak ellenére, hogy rendszeresen kihagyja a Jobbikot a „demokratikus ellenzék” pártjainak a felsorolásából, s korábban nem győzött elhatárolódni az általa nácinak nevezett párttól, a hatalom megszerzésének reményében már két évvel az áprilisi választás előtt hirtelen tónust váltott.

A DK elnöke 2016 májusában, a Sonline.hu-nak adott interjújában fejtette ki először, hogy szerinte „bekövetkezhet tehát az, amire nem gondolt Orbán Viktor, hogy a centrális erőtér fölött létrejöhet a bal- és jobboldali összefogás”.

Abból kiindulva, hogy a baloldali ellenzék, a Jobbik és a Fidesz–KDNP sem szerez ötvenszázalékos támogatottságot, Gyurcsány kijelentette, már nem tudja kizárni, hogy „lesz majd olyan jelentős nyomás a szavazópolgárok részéről, hogy a kétharmados törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők. Lehet, hogy nagyon fura véget ér majd a mai rendszer”.

A DK elnöke ettől kezdve fokozatosan elkezdett lazítani a Jobbikkal kapcsolatos kommunikációján, mintegy felkészítve táborát az együttműködésre. Így tavaly novemberben, a Klubrádióban már azt fejtegette, hogy „egy olyan egyéni választókerületi jelöltnél, akinek szakmai múltja a baloldalnak és a Jobbiknak is elfogadható, meggondolandó, hogy a DK ne állítson vele szemben saját jelöltet”.

Később Gyurcsány úgy fogalmazott az ATV-ben, hogy „mindig megkapom a fórumaimon, hogy össze kell fogni a Jobbikkal is. A sajátjaim mondják ezt nekem.

Muszáj meghallani őket is.” A DK elnöke közvetlenül a választás előtt, a baloldali ellenzék közös március 15-i ünnepén azt is kijelentette, hogy „meg kell tenni azt, amit eddig soha, tárgyalni kell a Jobbikkal. – Nem érdekelnek a fanyalgók és a kákán is csomót keresők. A hazám megér egy tárgyalást!” – hangoztatta.

Különös prognózis
Lapzártánk előtt nem sokkal a Jobbik közleményt adott ki, amelyben előre jelezték mai cikkünk megjelenését. Szerintük a „hazug szalagcímek” már el is készültek szerkesztőségünkben. A jövőbe látó közlemény számos kérdést felvet. Azt is jelzik, hogy több polgármester-jelölttel kívánnak találkozni, és természetesen szót ejtettek a „kitartott médiamunkásokról” is.

Forrás: Magyar idők




Ezen hír származási helye: BENDEGÚZ HÍREK
( http://bendeguz.info/news.php?extend.685 )


Adatbázis lekérdezés: 21. Memória használat: 2,407kb