Hír: Magyarország is elkezdte a háborúra való felkészülést - már felkészítették a sorozóorvosokat
(Kategória: Háború)
Küldte: Sindzse
szombat 20 szeptember 2014 - 08:05:50


sorakozóA Feltöltés 2014 elnevezésű hadkiegészítési rendszergyakorlat keretében az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) katonai igazgatási központjai szeptember második hetében tartották meg a sorozóorvosok felkészítését Budapesten, Veszprémben és Debrecenben.

A Magyar Honvédségnek képesnek kell lennie különleges jogrendben, a hadkötelezettség bevezetésekor megfelelő létszámú nagykorú fiatal férfi sorozására. A hadkötelesek alkalmasságát sorozóorvosok állapítják meg.



A felkészítés során Tóth Csaba alezredes, a 3. KIK központparancsnoka tájékoztatójában bemutatta az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szervezetét, rendeltetését és feladatait, valamint a végrehajtandó gyakorlat egyes fázisairól és programjáról beszélt.



Dr. Varga Miklós, a Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház traumatológus főorvosa ismertette a sorozás egészségügyi szakfeladatait.

Varga doktor számára nem volt ismeretlen a feladat, hiszen több mint 25 éven keresztül tagja volt különböző sorozóbizottságoknak. Az orvosi bizottságok munkájában részt vevő − a  Dunántúl különböző egészségügyi intézményeiből érkezett − kardiológusok, belgyógyászok, sebész és ortopéd szakorvosok zöme számára új volt ez a feladat, ezért a felkészítésen elhangzott információk igen hasznosak voltak.


Fotó: Rátkai István őrnag

Forrás: http://www.honvedelem.hu/cikk/46445_felkeszitettek_a_sorozoorvosokat



Ezen hír származási helye: BENDEGÚZ HÍREK
( http://bendeguz.info/news.php?extend.528 )


Adatbázis lekérdezés: 22. Memória használat: 927,144b