Hír: Tudta, vagy nem tudta“ Szegedi Csanád a tanyán
(Kategória: Közélet-Politika)
Küldte: Sindzse
vasárnap 15 július 2012 - 18:08:21


Szegedi Csanád, pénteken a Célpont című oknyomozó riportműsorban is bevallotta, hogy zsidó.

Nagy nyilvánosság előtt is megismételte a Vona által is hangoztatott mentegetőzést: nem tudott róla.
Ez idáig ezzel etették a közönséget, amit a vakjobbikosok örömmel le is nyeltek, csak szembesülni ne kelljen a tényekkel. Ha már ilyen mélyen sikerült belesüllyedni a hazugság posványába, ideje tisztába tenni ezt a kérdést.

Elmondása szerint a Jövőnk.info-n megjelent cikk után kezdett a dolgoknak utána járni és nyomozni. Ezt mondta mindenkinek, a Jobbik tagjainak, szimpatizánsainak, a sajtónak. 17 nappal az ominózus cikk megjelenése után vállalta a tényt, hogy zsidó. Megdöbbentette őt, és szekértolóját Vona Gábort is az igazság, aki úgy tűnik hű társával fog bukni, mivel tíz körömmel ragaszkodik a zsidójához. Nem kell ragozni, ez van.

Azonban a történet régebbi és ezt Szegedi (Klein) Csanád is pontosan tudja. 2010-ben, amikor már el akarta foglalni, vagy pontosabban vissza akarta foglalni Borsodot a nemzetiektől, egy érdekes látogatás zajlott le a Célpontból már ismert Ambrus Zoltán alsóvadászi tanyáján. A látogatás Klein szerint is megtörtént.

Ambrus Zoltán


Vajon a Kuruc.info-n közölt rendőrségi fotó, mely Ambrus letartóztatásakor készül, és még az érintettnek sincs a birtokában, mi módon került a Szegediék szekerét toló, izraeli háttérrel rendelkező Kuruc.info-hoz? Megérne egy belső vizsgálatot a rendőrségnél!




A tanyán Szegedi Csanád jelent meg, aki az elmondások szerint meglehetősen ideges volt a tanyasi látogatás során. Nyilván itt felkapja az ember a fejét. Egy EP képviselő a fegyverkereskedő tanyáján járt! A dolog pikantériája, hogy Endrésik Zsoltot pontosan ugyanebben az összefüggésben rángatta meg a Kuruc.info álnemzeti, cionista hírportál, a Jobbikból történt kirúgása és az edelényi lövöldözés után, fegyverkereskedelemmel vádolva a képviselőt. Nos, akkor ezek szerint Szegedi is fegyvernepper?

De mi történt ott, és mi volt a megbeszélés tárgya? Szegedi zsidó gyökereiről volt szó már akkor! Magyarán kedves Csanádunk titkolta a dolgokat addig, amíg a Jövőnkön nem segítettek neki abban, hogy leessen végre a tantusz – bő másfél év után! Úgy látszik a zsidó tantuszra kisebb erővel hat a gravitáció.

A beszélgetésről sajnos hangfelvétel is készült.




A felvételen Csanád maga mondja el, hogy nagymamája 92 esztendős. A születési anyakönyvi kivonat szerint 1919 áprilisában született, vagyis valóban a 92.életévében járt a felvétel idején, ami az ominózus sóstófalvai választmány után készült 2010 novemberében. Tehát a felvételre azt sem lehet ráfogni, hogy mostanában készült.

Szegedi tehát legkésőbb ekkor értesült róla, hogy nemcsak a nagymamát „nevelték zsidók”, hanem a nagypapa körül sem stimmelnek a dolgok. Reméljük, hogy annyira senkit nem néznek hülyének, hogy megmagyarázzák, hogy ilyen vádakkal szembesülve (ami miatt az EP képviselő leutazott egy világvégi tanyára!) nem érzett késztetést azok ellenőrzésére!

Persze ezek után sem vonult vissza, a beetetés és a hülyítés folyt tovább. Az is bizonyos, hogy Vona tudott a dologról, ha máshonnan nem, többen figyelmeztették. Amikor már a fél Jobbik erről beszél, az érintett vidékre megy vesztegetni, minimum, hogy utánanéznek, már csak a támadhatóság végett is.

Vona már kétségkívül össze van zavarodva. Először azt mondta a TV-ben, hogy meglepődött rajta, majd utána kiderült, hogy annyira még sem lepődött meg, mert elmondták neki, de nem vette komolyan. Amikor figyelmeztették, nem az volt a reakció, hogy kiteszi valahogy a pártból, vagy az érintett közös megegyezéssel visszavonul, míg nagyobb baj lesz. Ehelyett Vona azt kérdezte, hogy ki tud róla még…?

De tudjuk, hogy korábbi lakhelyükön, az avasi lakótelepen már az 1980-as években tudták Szegediék anyjáról Molnár (Meisels) Katalinról, hogy zsidó. Nyílt titok volt. Tehát a történet már legalább huszonöt-harminc éves. 2010-ben azonban felbukkant a bátyus Szegedi Márton, aki erősen viseli magán a jegyeket. Sőt, Mártont, az öcskös Csanád jó zsidó szokás szerint azonnal beülteti a megyei Jobbik alelnöki és a miskolci Jobbik elnöki székébe. Sőt! Miskolcon polgármesterjelölt, majd frakcióvezető, illetve a pénzügyi bizottság elnöke lett. Ez ám a karrier néhány hónap alatt kérem!

Talán ha a típusosabb tesó nem akar karriert…

A család két tagja, Márton, Csanád és jobb szélen a szekerüket fütyörészve tologató Egyed Zsolt országgyűlési képviselő

A nagypapa sztorija is izgalmas, hiszen az őt bújtató Mokan Komite egy kommunistákból és zsidókból álló partizán szervezet volt Miskolcon és térségében 1944-ben. A Mokan több akciót hajtott végre a német és magyar csapatok hátában. Felfedte, és rádión továbbította a német állások helyét a szovjeteknek. Sok fiatal német és magyar halt meg miattuk. Ha Meisels (Molnár) Imre nagyapó ezekkel működött együtt, akkor a hazafias családi hagyatékkal való erőlködést is ki lehet dobni az ablakon Csanádék részéről.

A nem vagyok zsidó mese már a múlté, hiszen bebizonyosodott, hogy a „nemzeti érzelmű” Jobbik egyik meghatározó alakja mégis az. Látni kell azt is, hogy nem most jött rá, hanem valószínűleg mindig is tudta, de titkolta a kompromittáló tényt. Nemhogy így vállalta be a jobbikozást, de a társait elnézve, biztos, hogy az egész Jobbik élére szándékkal ezt a nemzetinek álcázott, cionista kóser hordát állították azért, hogy a valódi nemzetiek ne kerüljenek előtérbe soha.

Csanád nem beszélt a holokauszt-kárpótlásról eddig. Ezt kerülte. Pedig fontos, hiszen Csanád azt mondja, hogy csak mama jött haza az Auschwitz-Dachau irányból. Magyarán mindenki ott maradt, és tudjuk, ez sok pénzt jelenthetett nekik a kárpótlás kapcsán. Csanád szerepét ismerve a Jobbikban, a pártot jó eséllyel holokauszt pénzen alapozták! (Ez a pofán rúgás a túlélőknek! Reméljük, eszükbe jut a Jad Vasem irattárában szétnézni!)

A vér nem válik vízzé. A zsidót egy mozgatja, egy célnak élt mindig a történelemben. A célja a pénz volt, illetve az, hogy a pénzzel és tőkével a háta mögött megszerezze a hatalmat és az irányítást. Ha kellett, akkor pénzzel oldotta meg a kellemetlen helyzeteket is. A felvételen tisztán hallható a felajánlkozás – ami megint csak a fentieket igazolja. Ha nincs takargatnivalója, miért akarna vesztegetni?

Csanád szerint Ambrus zsarolta, de a felajánlás bizony az ő szájából hangzik el: Miben tudok segíteni? Nem lenne szükségetek pénzre, pályázatra, újságcikkre? Tehát ezek a kérdések eléggé árulkodóak arra nézve, hogy mi is volt itt a célja a látogatónak. És igen kibújt a szög, pontosabban a pénz a zsákból. A zsák jó nagy brüsszeli zsák, hiszen, ahogy halljuk senki sem foglalkozik vele, hogy mire költi valaki ezt a keretet. Na nézze meg az ember, hogy az a Brüsszel, ami állandóan belerúg az országba és megszorít, pont nem figyeli, hogy mire és kire szórják el a komoly EU-s költségkeret pénzeit a képviselők? Tudjuk, hogy Szegedi egy egész politikus és sajtós pribék csapatot tart fenn maga mellett ebből, de róluk majd később részletesen írunk. Annyit elárulunk, hogy a Kuruc.info szerkesztőit is elérte a brüsszeli lé. És miből gazdálkodnak a képviselők? Kemény 18000 euro/hó! Tehát több mint öt millió forint. Van miből ajánlkozni! A felvétel további része szerint az üzlet nem köttetett meg.

Arra azért kíváncsiak vagyunk, eszébe jut-e valakinek párton belül, vagy azon kívül megvizsgálni az EU képviselő pénzmozgásait. Miféle felajánlásokra költötte még a mesebeli költségtérítést az elmúlt években? Az EU-ban vizsgálódtak már ilyen ügyben, és a Galvin-jelentésben ki is fejtették, hogy volt olyan képviselő, aki nem létező alkalmazottja után vette fel az összeget. Hát így állunk, de jó lenne egy új jelentés, főleg Kleinről! Vagy nekünk kell megcsinálni?

Jövőnk.info nyomán




Ezen hír származási helye: BENDEGÚZ HÍREK
( http://bendeguz.info/news.php?extend.285 )


Adatbázis lekérdezés: 22. Memória használat: 993,016b