niggers south africaBrutális, ahogy az állam üldözi a fehér embereket Dél-Afrikában

Az ország kormánya azt tervezi, hogy az alkotmány módosításával elveszi a fehér farmerek földjét. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy rengetegen fognak éhezni.

Cyril Ramaphosa elnök a héten jelentette be, hogy felgyorsítaná a fehérek által birtokolt földek elkobzását, hogy azt „visszaszolgáltassa” Dél-Afrika fekete lakosságának. Mindezt a „demokrácia nevében”. A tervezet valószínűleg több ezer fehér embert érintene.

"Ha a jelenlegi szereplők helyére tanulatlan, tapasztalatlan emberek kerülnek, sokkal kevesebbet fogunk tudni termelni. Ha pedig ez lesz, felmegy az ennivaló ára, és többen fognak éhezni”

– ismertette a kormány tervezetének következményeit egy érintett farmer.


Ugyanez a farmer elárulta, hogy Dél-Afrika gazdaságához szervesen hozzákapcsolódik a tulajdonlás – ha ebben radikális változás áll be, a külföldi befektetések is drasztikusan zuhanhatnak. Kitért arra is, hogy a kormány nem kíván kompenzációt ajánlani a földjétől megfosztott farmereknek.
búrok

"Hová menjünk, mit csináljunk? Csak kell adniuk valami kárpótlást, hogy legalább belefoghassunk valami újba”
– fogalmazott kétségbeesetten a farmer.

Az állami üldözésen kívül a fehér farmerek sajnos a mindennapokban is brutális támadásoknak vannak kitéve.

A rablások és betörések mellett a fehéreket nem ritkán csoportosan megerőszakolják a feketék, de a gyilkosságok, kínzások sem szokatlanok. A rendőrség az esetekkel nem foglalkozik, és mint a fenti történetből is látható, ezekhez az állapotokhoz a parlament javában asszisztál.

Nyilvánosságra hozták, mely földeket fogják elkobozni.
Az AfriForum nevű kisebbségi jogi csoport nyilvánosságra hozta azoknak a farmoknak és földeknek a listáját, melyek még a fehér farmerek tulajdonában vannak, de a dél-afrikai vezetés hamarosan rájuk teszi a kezét. A csoport állítása szerint a dél-afrikai vidékfejlesztési minisztériumtól kapták meg az adatokat, azonban az állami szerv ezt az információt egyelőre tagadja. 

A csoport összesen 195 eltulajdonításra szánt farm nevét közölte, majd hozzátették, hogy szívesen kapcsolatba lépnek a fehér földtulajdonosokkal, hogy közösen készüljenek fel arra az időre, mikor kompenzáció nélkül elveszik a földjüket.

búr farmer

"Bármit állít, akárhogy tagad a dél-afrikai vezetés, a dokumentum igaz állításokon alapul"

– közölték.

A mezőgazdasági szövetség, az AgriSA megjegyezte, hogy két tagjuk is rajta van a listán, akiket a támogatásukról biztosítottak.

bur_farmer_2.jpgBár több mint két évtizede véget ért az apartheid Dél-Afrikában, továbbra is komoly feszültséget okoz a lakosság körében, hogy a földek nagy része a fehér kisebbség kezében van. A kormány adatai szerint a magánkézben lévő földek csaknem háromnegyedének fehér bőrszínű a tulajdonosa.

Az afrikai állam vezetése azt tervezi, hogy az alkotmány módosításával elveszi a fehér farmerek földjét. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy rengetegen fognak éhezni. Cyril Ramaphosa elnök a héten jelentette be, hogy felgyorsítaná a fehérek által birtokolt földek elkobzását, hogy azt "visszaszolgáltassa” Dél-Afrika fekete lakosságának – mindezt persze a demokrácia nevében. 

Az országban egyre több erőszakos bűncselekmény történik, melyeknek fehér farmerek az elszenvedői. Az állam nemhogy nem védi meg a fehér polgárokat, de még segédkezik is azok meghurcolásában. A bűnügyi statisztikák szerint egy év alatt csaknem 638 támadás érte a fehér földművelőket az országban, összesen 74 embert gyilkoltak meg csak azért, mert fehér bőrszínű volt.

forrás: Link,

Kínzás, mészárlás - brutális, ami a dél-afrikai fehér farmerekkel történik!

Egyre több hír jelenik meg a világsajtóban a dél-afrikai fehér farmerek elleni erőszakhullámról.
Az Independent tudósítója a helyszínen járt, akinek megdöbbentő történeteket meséltek el a helyiek.

Egyre több a tüntetés, valamint egyre nagyobb az elégedetlenség és a félelem a fehér, európai ősökkel rendelkező dél-afrikai farmerek körében. Az elégedetlenkedők állítják, hogy a rendőrség félrenéz, a parlament pedig asszisztál az erőszakhoz. A témának komoly nemzetközi visszhangja volt, Ausztrália például felajánlotta, hogy befogadja a földjükről elüldözött fehéreket.

búr tuntetesAusztrália befogadná az üldözött fehéreket

Ausztrália befogadná "az üldözött" fehér bőrű, dél-afrikai köztársaságbeli farmereket, de Pretoria szerint ez diszkriminatív, ezt a vádat viszont Canberra visszautasítja. A két ország közötti vitát az váltotta ki, hogy Peter Dutton ausztrál belügyminiszter a héten kijelentette: a fehér bőrű dél-afrikai farmerek "egy civilizált országba", Ausztráliába költözhetnének a hazájukban uralkodó "borzalmas körülmények", az ellenük irányuló erőszak és a dél-afrikai kormány földosztási politikája elől.

Egyre több hír jelenik meg a világsajtóban a dél-afrikai fehér farmerek elleni erőszakhullámról. Az Independent tudósítója a helyszínen járt, akinek megdöbbentő történeteket meséltek el a helyiek.

Egyre több a tüntetés, valamint egyre nagyobb az elégedetlenség és a félelem a fehér, európai ősökkel rendelkező dél-afrikai farmerek körében. Az elégedetlenkedők állítják, hogy a rendőrség félrenéz, a parlament pedig asszisztál az erőszakhoz. A témának komoly nemzetközi visszhangja volt, Ausztrália például felajánlotta, hogy befogadja a földjükről elüldözött fehéreket.

"Ami itt történik velünk, az kínzás, mészárlás és mindez brutális. A világnak fogalma sincs, hogy mi folyik Dél-Afrikában"

– mondta a férfi.

Az 56 éves Hannetjie Ludik egy farmon lakik Pretoriához közel. Négy nappal karácsony előtt ő és férje arra ébredtek, hogy valaki járkál a házban. Amikor lementek az alsó szintre, három férfit láttak a házukban, akik fegyverrel a kezükben értékek után kutattak. A hátsó bejárati ajtót felfeszítették.

bur.no.jpg

"Élelem után kutattak a házban. Az egyik férfi 2500 randot (dél-afrikai pénznem, kb. 50 000 forint) talált, megcsókolta az arcom és megköszönte. A férjem kezeit és lábait összekötözték és rádobtak egy takarót és arra kényszerítettek, hogy velük menjek"

– mesélte a nő és hozzátette, hogy tudta, mi fog történni.

Amikor kiértek, az egyik férfi odalépett hozzá és elmondta, hogy meg fogja erőszakolni.

"Azzal fenyegetett, hogy ha ellenállok, akkor lelő. Úgy döntöttem, hogy tovább szeretnék élni a gyermekeim és az unokáim miatt. Miután megerőszakolt, azt hittem, hogy ezzel vége. De aztán jöttek a többiek is"

– mesélte a nő.

A riporter megkereste a helyi rendőrséget is, ahol az ügyek iránt érdeklődött.
A hatóságok nem válaszoltak a megkeresésre.
Stols szerint 5 hónapja ölték meg az öccsét, és eddig csak annyi információt kapott a hatóságoktól, hogy jelenleg is folyik a helyszínen gyűjtött bizonyítékok elemzése, így eddig még senkit sem tartóztattak le.

forrás: Link,