staudt gabor jobbikA lengyel állam kárára elkövetett több mint két és fél milliárd forint értékű költségvetési csalás gyanúja miatt jelentette fel a lengyel ügyészségen a Jobbik parlamenti képviselőjét, Staudt Gábort és a Nemzeti Nyomozó Iroda két volt alezredesét egy Magyarországon működő bűnszervezet korábbi tagja, aki a feljelentést a helyi adóhatóságot felügyelő Pénzügyminisztériumhoz és a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségére is eljuttatta.

Staudt Gábor a cikk megjelenése után határozottan és részletesen visszautasított minden állítást. "Tavasszal, amikor azzal az abszurd rágalommal mocskoltak, hogy valamiféle áfacsaló banda tagja lettem volna, egyértelművé tettem, hogy jogi lépéseket teszek az ügyben.


Ez természetesen megtörtént, és elsőfokon meg is nyertem a pert.
Az eljárás annyiban hasznos volt, hogy megtudhattam, hogy egy magát megnevezni nem akaró személy tett egy feljelentést ismeretlen személyek ellen, amit utána az én nyakamba öntöttek a médiában.
Korrekt eljárás.
Ma azt is megtudhattuk, hogy ezt a tavasszal tett feljelentést a magyar hatóságok elutasították", írta, és karaktergyilkosságnak nevezte az ügyet, valamint a közelgő EP-választásokra is utalt.

staudt gaborA feljelentést egy Magyarországon működő bűnszervezet korábbi tagja tette, aki a feljelentést a helyi adóhatóságot felügyelő Pénzügyminisztériumhoz és a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségére is eljuttatta.

Staudtékat márciusban a magyar ügyészségen is feljelentették, írja a lap, az iratok a NAV-hoz kerültek, ám nyomozást végül azért nem indítottak, mert az adóhatóság álláspontja szerint ha történt bűncselekmény, azzal nem a hazai, hanem a lengyel költségvetésnek okoztak kárt.

Az akkori feljelentés szerint a jobbikos politikus egy milliárdokat elcsaló, nemesfémmel kereskedő bűnszervezet tagja volt, a bűnbandát pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda egykori alezredese, F. László irányította, aki korábban évekig Staudt Gábor bizalmasa és tanácsadója volt.

Hozzátette: kettejüknek a bűnös úton megszerzett vagyonnal hosszú távú politikai céljaik voltak, például az, hogy Staudt „minimum belügyminiszter” legyen, az alezredes pedig legalább az államtitkára.

A feljelentés valóságtartalmát – jelen esetben – már a lengyel hatóságoknak kell vizsgálniuk, ám Staudt Gábor a márciusi feljelentést követően azt mondta: semmiféle adócsalásban vagy egyéb jogszabálysértésben nem vett részt. Úgy tudjuk, a nyugalmazott rendőrök szintén az ártatlanságukat hangoztatják.

A varsói hatóságnak a napokban megküldött, lengyelre lefordított dokumentumban azonban leírják, hogy az elkövetők egy része rendőr volt, „így rendőri múltjukból fakadóan számos, a lengyel hatóságok munkáját lassító »csapdát« építettek be a rendszerükbe, amelyek célja, hogy akadályozzák, lassítsák az ügy sikeres felderítését, feldolgozását”.

„Mivel ennek a csoportnak én is a tagja voltam korábban, így érdemben elő tudom segíteni a lengyel hatóságok munkáját” – szögezte le ugyanakkor a feljelentő. Hozzátette: a bűnbanda azért Lengyelországot szemelte ki, mivel mindenképpen a magyar hatóságok látókörén kívül akartak tevékenykedni, és Lengyelországban találtak olyan vevőt, aki hajlandó volt tőlük bruttó áron nemesfémeket vásárolni, illetve úgy értesültek, hogy a lengyel adóhatóságot könnyen meg tudják téveszteni.

Az áfacsaláshoz jelentős értéke miatt kitűnően megfeleltek a különböző nemesfémek: kezdetben ezüsttel csaltak, később a külön erre a célra gyártatott arany ékszerekkel és platinával is – részletezte a feljelentő.

staudt gabor jobbik

Staudt Gábor
Fotó: Németh Sz. Péter

Dr. F. László a Nemzeti Nyomozó Iroda – a feljelentésben a lengyelek tájékoztatására: a magyar rendőrség egy különleges szerve – nyugállományú alezredese, R. Sándor pedig az elkövetés idején aktív szolgálati állományú alezredese volt.

Előbbi a fővárosi Jobbikban Staudt Gábort segítette szakjogászként, a pártot 2010-ben 930 ezer forint adománnyal támogatta, és a csendőrség újraindításának egyik ötletgazdája volt az akkor még radikális pártban. R. Sándor politikai kötődése a fián keresztül az MSZP-hez kapcsolódik.

Az ifjabb R. Sándor Marcell a 2014-es baloldali közös képviselő-jelölti listán a 162. helyen volt szocialista színekben.

A lengyel hatóságok a feljelentés nyomán várhatóan jogsegély keretében fordulnak majd a magyar hatóságokhoz, kérve a feljelentésben foglaltak kivizsgálását. Ha a magyar hatóságok megállapítják az alapos gyanút, nyomozás indulhat, amelynek keretében a legfőbb ügyész kérheti az Országgyű­léstől Staudt Gábor mentelmi jogának a kiadását.

A nyomozás eredményeként a lengyel ügyészség vádat emelhet a terheltek ellen, vagy megszüntetheti az eljárást ellenük, de át is adhatják a teljes eljárást a magyaroknak. Staudt Gábor egyébként nemcsak a Jobbik ország­gyűlési képviselője, hanem az Ország­gyűlés igazságügyi bizottságának az alelnöke is.

A csapat több tagjának neve egyébként más bűncselekmények kapcsán is felmerült. 2017 elején F. és volt rendőrtársa, R. Sándor 40 millió forintnyi euró­val károsíthatott meg Olaszországban egy befektetőt, majd a lengyeleknek írt feljelentésben is szereplő P. Bálint (az áfázáshoz a lengyelországi vevőt a férfi szerezte) segítségével egy másik személyt is megkárosítottak Svédországban.

Forrás: Magyar idők