anglia, magyarokEgy tanulmány szerint több mint egymillió magyar vándorolt ki Angliába, legalábbis csaknem 1,4 millió magyarnak van kinti társadalombiztosítási száma. Az InfoRádió által megkérdezett gazdasági szakember szerint ugyanakkor kacsa a tanulmány. A magyarországi hivatalos adatok szerint 150 ezer lehet a kinti munkavállalók száma. A tanulmányban szereplő intézmény pedig nem létezik, és a hivatkozások sem hitelesek.

Nagy-Britannia évek óta a magyarok egyik legkedveltebb munkavállalási célpontja. Az állítólagos Social Security Office által, belső használatra készített tanulmány szerint, már meghaladta az egymilliót az Angliában dolgozó magyarok száma. A publikált adatok azt mutatják, hogy a tavaly már egymillió-háromszázezer magyar rendelkezett kinti társadalombiztosítási számmal. Idén pedig az első négy hónapban több mint hetvenezerrel több lett az igénylő és azóta minden hónapban rekordot dönt a számuk.


A társadalombiztosítási szám azonban nem csak a munkavállaláshoz szükséges, annak is igényelnie kell, aki tanulmányi támogatást szeretne kapni. A munkavállaló erre a számra fizeti a tb-járulékot és akkor is szüksége lesz rá, ha felveszi a kapcsolatot a helyi munkaügyi hatóságokkal vagy az adóhivatallal. Ezt a számot az igénylő élete végéig megtarthatja, még akkor sem kell visszaadni, ha időközben hazajött.

Az InfoRádió által megkérdezett gazdasági szakember szerint ugyanakkor kacsa az a tanulmány, amely szerint több mint egymillió magyar dolgozik Angliában. A magyarországi hivatalos adatok szerint 150 ezer lehet a kinti munkavállalók száma. Hárs Ágnes a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. tudományos főmunkatársa azt mondta: a tanulmányban szereplő intézmény nem is létezik, és a hivatkozások sem hitelesek.

Az ismert és bárki számára nyilvánosan megtalálható társadalombiztosítási számok, tized ekkora magyarországi összes regisztráltra vonatkoznak. A tanulmányban szereplő nagyságrendű számokat Lengyelország esetében láthatunk - tette hozzá Hárs Ágnes.

A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. tudományos főmunkatársa felidézte, hogy ugyanez a tanulmány megjelent már három hónappal korábban is, amikor nagyon intenzív vita folyt arról, hogy Anglia szeretné a kelet-európai migrációt visszaszorítani. A szakértő szerint nem tudható, hogy e mögött milyen felmérés áll.

A magyarországi migrációs folyamatok felgyorsulása feltehetően nem a mobilitási kedv vagy a vállalkozókészség növekedésével, hanem a gazdasági nyomás hatására erősödött fel - hangsúlyozta Hárs Ágnes.

forrás: Link,