kasler_zs.jpg„A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM” NEM AZONOS
„A HAZA NEM ELADÓ (de van az a pénz) MOZGALOM” nevű PÁRTTAL!

NYÍLT LEVÉL A NEMZET ÖNJELÖLT ÁRULÓJÁNAK és követőinek!
László Mihály írása:

"Bizony, mondom néktek, hogy közületek egy el fog árulni engem. Ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem”, mondta Jézus és megbocsájtott nekik. Jézus tudta, amit Júdás és Péter még nem, hogy nagy árat fizetnek tettükért.

Az áruló bére a végzet! Emlékezzen mindenki az áruló című dalunk fő mondatára. Aki figyelmesen hallgatja a dal szövegét, amelyet 2011-ben írtam, akkor már tudtam, hogy az áruló elő fog bukkanni a sötétből, mi több, azt is pontosan láttam, hogy Krisztus álarcát húzza magára.


Csak még nem tudtam, ki az személy szerint. Beigazolódott a látomás, leleplezte önmagát, amikor a pártkampány videójában az utolsó vacsora képét rendezte meg és ebben magát Krisztus helyére tette.


kaslejezuska.jpgFotóján Kásler Jézuskának képzeli magát.

Megtévesztett testvéreim! Kérlek benneteket, ne feledjétek el, hogy a pokolhoz vezető út jó szándékkal van kikövezve, de aki időben felismeri a jelet és megfordul, annak még van esélye a bűnbocsánatra! Aki viszont tudván, hogy az árulót követve bűnös úton jár, mégis neki hisz, hát vessen magára. Bizony mondom én néktek, a magyar történelem, mert lesz magyar történelem, róluk, mint a nemzet árulóiról fog megemlékezni.

2013. április 21. és az azóta eltelt időszak ÖSSZEFOGLALÁSA, kérem, olvassátok figyelmesen, mert a lényeg csak így érthető meg:

Az áruló győzelemként éli meg, hogy 23.000 magyar embert (az jó jel, hogy csak ennyit) sikerült megtévesztenie. Sikerült, mert vagy nem jutott el hozzájuk az igazság, vagy nem akarták azt látni. Hogy később senki ne mondhassa, hogy „én nem tudtam”, ezért leírom és alátámasztom elegendő bizonyítékkal, hogy AKI MEG AKARJA ÉRTENI, hogy mi történt, az meg fogja.

„A haza nem eladó mozgalom” célját és a tavaly április 21-e utáni feladatokat „A kifosztottak listája” című írásomban tavaly pontosan és világosan megírtam. Ezt az írást Kásler oldalán mindenki megtalálja (google-ba beírva: László Mihály - A kifosztottak listája). De ha időközben törölné, arra az esetre mellékelem én is. Iránymutatásnak szántam azt az írást, mert kételyek merültek fel Árpádban, hogy tényleg jó úton járunk e. A kétely oka az volt, hogy 2013. április 22-én benyújtottuk a házelnökhöz petíciónkat, aki ezt továbbította az Alkotmányügyi Bizottságnak. Erről korrekt módon írásban tájékoztattak is bennünket. Az Alkotmányügyi Bizottság zárt ülésen tárgyalta meg a petíciót és határozatot hozott, amelyet 30 évre titkosított. Megkérdezem én: mit gondoltok, miért kellett és mit titkosítani? A tartalmát Árpáddal és velem is közölték, de alá kellett írnunk, hogy amennyiben nyilvánosságra hozzuk annak tartalmát, államtitok megsértésért becsuknak bennünket.
Ekkor kaptunk egy ajánlatot:
1. vagy eltaposnak bennünket,
2. vagy elfogadjuk az alaptörvényt legitimnek „A haza nem eladó mozgalom” nevében, és indulhatunk politikai pártként a parlamenti választáson, kapunk hozzá 700 millió forintot, amivel már jól megfizetik az átállást, azaz az árulást.

Árpád beszart! Idézem szavait, azt mondta: „ezért a sok tesco birkáért nem lehetünk földönfutók, mert ezek kicsinálnak bennünket, és annak mi értelme. A pénzt meg elosztjuk, és mi gondunk van tovább”.

Én azon a véleményen voltam, nem szabad beszarni, van kiút, az pedig egy ORSZÁGOS KÖRÚT, amit meg fog engedni a hatalom, mert becsapjuk őket. Megígérjük, hogy párt leszünk és a végén nem leszünk. A MOZGALOM TELJES SZELLEMI MAGJA ÚTRA KÉSZEN ÁLLT, nem csak azok, akik a filmben megszólaltak. Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra szerényen, hogy én készítettem tavaly áprilisban „A haza nem eladó” című filmet. A filmben megszólalt a mozgalom szellemi magjának néhány jelentős alakja. A Történelmi Alkotmány Helyreállító Szövetség mellett kiálló magyar emberek hosszú névsora, amely olvasható a filmben, csak töredéke annak a közel 50 ezer embernek, akiket együtt képviseltünk. KÖZÜLÜK SENKI NEM LÉPETT BE A PÁRTBA!!! Ez a film hozta az áttörést, amelyet több százezer ember nézett meg. Biztos voltam abban, ha további filmek követik, szeptemberre minden kétséget kizáróan elértük volna az 1 milliós támogatottságot az igaz ügy érdekében. Ezzel szemben mit ért el ez az áruló??? A Hősök terére a 20 ezres tömegnek csak egy töredéke az, aki Kásler hívószavára jött, hogy mennyien, azt az augusztusi saját rendezvényén, (amit egyedül szervezett) már jól lehetett látni.

A Hősök terei rendezvényünket követte 2013. május 11-én a honlapján megjelent írásom (google-ba beírva: László Mihály - A kifosztottak listája). Tavaly májusban Gyulán még úgy látszott, hogy elfogadta azt az utat, amit kijelöltem, de még mindig próbálkozott azzal, hogy hátha engedek és ő szerinte jobb belátásra jutok. Na, ITT KEZDETT ELSZAKADNI A KAPCSOLATUNK és nem az általa említett CD eladáson, mert CD-t neki nem kellett árulnia. Nem mellesleg a tavalyi Hősök terei rendezvényünk költségeinek jelentős részét is lemezeladásból fizettük.

Árpád engem azzal vádolt, hogy ő soha sem akart nemzeti hős lenni, ebbe én rángattam bele, ő jól elvolt a devizahitelesekkel, az az ő bulija. Ő felolvasta azt, amit írtunk neki, megtanulta, de arról nem volt szó, hogy ezért neki és a családjának kell fizetni. Megnyugtattam, hogy ha sikerül 2013. szeptemberig 1millió embert az utcára hívnunk, egy időben, de nem egy helyen, hanem az ország egész területén, akkor már nem lesz mitől félnie. Ugyanis az Alkotmányügyi Bizottság érvelése, miszerint: „még nem voltunk elegen, mert a Fidesz mellett kiálltak egymillióan”, az szerintem egyébként sem helytálló, mert semmi nem írja elő, hogy a politikai hatalom által írt alkotmány ellen hány ember tiltakozása számít ellenállásnak. Arról nem beszélve, hogy az az állítólagos 1 millió ember nem az alkotmány mellett állt ki. Érdekességként jegyzem meg, hogy egy neves szocialista kötődésű alkotmányjogász is ezen a véleményen volt a bizottságban.

Remélem, most már mindenki számára világos, hogy miért kellett „A haza nem eladó mozgalomból” pártot csinálni, és miért nem volt jó neki az RVMP, ami egyébként is meglévő pártja volt Káslernek.

Hát ilyen egyszerű a történelem, akinek minden eladó, az áruló! Ami árulásra készteti, az a pénz és a félelem. De ne gondolja senki, hogy nyugodtan élvezheti a jussát, nagy ára lesz ennek még! Sajnos én sem kerülhetem el a sorsom, amiért figyelmen kívül hagytam az intelmet: „Szent László kardját az emelje magosba, kinek elég erős a karizma, hogy e roppant súlyt elbírja”. A roppant súly az maga a félelem. Aki fél, az ne álljon az élre!!!

„A haza nem eladó mozgalom” nem azonos „A haza nem eladó mozgalom párt”-tal. Ezt mindenképpen ki kell jelentsük azért, hogy a valódi mozgalom visszatérhessen a tavaly április 21-i Hősök terén kinyilatkozatott álláspontig.

Tavaly április 21-én a Hősök terén „A Haza nem eladó mozgalom” kinyilvánította, hogy nem fogadja el a jelenlegi alaptörvénynek nevezett alkotmányt. Mi megmaradtunk ezen kijelentés mellett. Lehetőségünk van jogainknak érvényt szerezni nemzetközi fórumon, amennyiben bizonyítani tudjuk, hogy ez a mozgalom nem azonos az azonos nevű párttal. Felszólítok hát minden követőjét, aki igaz ember, az jelentse ki, hogy 2013. április 21-én szó sem volt arról, hogy pártot alapítunk és KÁSLERNEK NEM VOLT JOGA!!! ÉS TŐLÜNK NEM VOLT FELHATALMAZÁSA A MOZGALMUNKBÓL PÁRTOT CSINÁLNI. Azzal, hogy az azonos nevű párttal indult a választáson, elismerte az alkotmány legitimitását, és ez a probléma.

Ma már túl vagyunk a választáson és látjuk az eredményét. Minden józan magyar embernek világosan látnia kell, hogy mit tett ez az áruló velünk. ELLOPTA TŐLÜNK AZ UTOLSÓ ESÉLYT, hogy békés ellenállással HELYREÁLLÍTSUK A NEMZET ÖNRENDELKEZÉSÉNEK JOGÁT.

FELSZÓLÍTOM tehát nyilvánosan, hogy VÁLTOZTASSA MEG A PÁRTJA NEVÉT ÉS JELENTSE KI, HOGY AZ Ő PÁRTJÁNAK SEMMI KÖZE A 2013. ÁPRILIS 21-ÉN A HŐSÖK TERÉN TETT KINYILATKOZTATÁSHOZ, annak ellenére sem, hogy azt bizalmunkat élvezve ő olvasta fel!!!
Szükséges ez ahhoz, hogy nemzetközi fórum előtt érvényesíteni tudjuk akaratunkat az alkotmány érvénytelenségével kapcsolatban.

2014. április 26.
László Mihály

http://youtu.be/M2H1_tShbAk