Nank
Fotó: Latzer Anna
Megszületett a megállapodás: a pénzügyi intézmények nem ágálnak nagyon a jegybanki bírságok ellen, ha az ellenük született döntések nem kerülnek nyilvánosságra – értesült az Azénpénzem.hu. A különböző határozatokat már korábban teljesen „kilúgozták”, mostanra pedig azt is sikerült elérni, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) se ismertesse döntéseit. Az MNB cáfol.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a felügyelet beolvasztását követően jelentősen módosított a korábbi szokásokon. Mint arról akkoriban is írtunk: a jegybank új fogyasztóvédelmi vezetője a bírságok szintjének jelentős emeléséről beszélt. Egyúttal azonban azt sem titkolta, hogy – a felügyelt intézmények kérésének eleget téve – nem közlik részletesen az elmarasztás indokait. Az MNB határozatai már mutatják is az új gyakorlatot. Annak ellenére, hogy a fogyasztóvédelmet igazán nem a költségvetési bevételek növelése szolgálná, hanem az, ha az ügyfelek megfelelő eligazítást kaphatnának arról, miért vagy egyáltalán mennyire érdemes panasszal fordulni az új felügyeléshez.

Néhány napon belül eldőlhet, hogy a bankok mennyire keményen tartják magukat a megállapodáshoz. Rövidesen lejár ugyanis az a 30 napos határidő, ameddig megtámadhatják a bíróság előtt az MNB március 13-i bírságát.
A nyilvánosság kizárása ráadásul tág teret adhat annak, hogy az MNB eltérő mércével mérje a különböző piaci szereplőket. Ilyesmi gyanítható volt egyébként a végtörlesztési kartell miatt kiszabott bírságoknál is, de a képet igazán árnyaltan minden határozatot megismerve lehet(ne) nézni. Erre azonban ma már egyáltalán nincs lehetőségünk. Az azonban nagyon jól látszik, hogy az MNB a fogyasztói panaszok alapján sorra hozza meg a „mindent a legnagyobb rendben találtunk” típusú határozatait.

Állítólag hónapokig csak „átállnak"


Emellett persze (tény, hogy azért némi kampányízt sem nélkülözve) óriási akciók is látszanak. Ilyen volt az elmúlt két év díjemelései miatt megbüntetett 35 hitelintézetettel kapcsolatos bejelentés, ami a számlapiac díjainak jelentős átrendeződését is magával hozta. Ezeket a határozatokat teljes részletességükben megismerhettük. Az MNB (a hallgatást megtörve) tegnap is közzétett olyan elmarasztalást, amelynél legalább néhány részletet, sőt az érintett bankok nevét is nyilvánosságra hozta. Mindez azonban csak még feltűnőbbé teheti az egyéb (esetleges politikai haszonnal nem járó, de a fogyasztók számára jó eligazítást nyújtó) ügyekben tapasztalt titkolózást. Több forrásból is úgy tudjuk, nem véletlenül alakult ez így. Paktum született ugyanis a bankok és a jegybank között. A megállapodás pedig ma már a PBT döntéseire is kiterjed.

A békéltetők utoljára március 7-én tettek közzé tájékoztatást náluk lezajlott ügyekről. Úgy tudjuk, újabb eseteket már nem is ismerhetünk meg. Információink szerint csupán a nevesített ajánlások nyilvánosságra hozatala várható. Portálunk érdeklődésére az MNB hivatalosan ezt válaszolta: „a Pénzügyi Békéltető Testület  fontosnak tartja a közvélemény tájékoztatását, ezért – bár erre vonatkozó jogszabályon alapuló kötelezettsége nincs – a jövőben is publikálni fogja határozatait. Tájékoztatjuk ugyanakkor, hogy az MNB mellett újjászervezett PBT új publikálási gyakorlatot fog bevezetni, ezért az átállás miatt 3 hónapig a testület nem teszi közzé az újabb anonimizált határozatait.”

A Magyar Nemzeti Bank közleményben hangsúlyozta, hogy semmiféle „megállapodást” nem kötött a pénzügyi piacok szereplőivel arra vonatkozóan, hogy ne hozná nyilvánosságra az azokkal szembeni határozatokat, s cserébe a hitelintézetek nem lépnének fel erőteljesen az MNB által kiszabott bírságok miatt.