NAVHorváth András, az áfabotrány kirobbantója után egy újabb volt adóhatósági dolgozó állt a nyilvánosság elé. Vancsura István az APEH, illetve az abból 2011-ben alakult Nemzeti Adó- és Vámhivatal főosztályvezetője volt. Annál az alegységnél dolgozott, amely az országhatárokon átnyúló, láncolatos, hálózatos áfacsalásokat vizsgálta, a Kiemelt Ügyek Igazgatósága az adóhatóság szupercsapataként híresült el.

Vancsura István, akiről az elmúlt hetekben már tudni lehetett, de eddig csak N. úrként nevezte magát, állítása szerint azért most lépett a nyilvánosság elé, mert most gyűlt össze annyi irat, információ, amelyek ezt megalapozták. Vancsura azt állítja, hogy a Kiemelt Ügyek Igazgatóságát (KÜIG) tudatosan szétverték. A 2007-ben létrehozott szervezeti egység életében 2011-ben jött el a fordulópont. 

Vancsura 2010 őszén került oda. A Rapid elnevezésű ellenőrzési főosztályt vezette, ez a csoport az ország több pontján állomásozott, és gyakran ennek tagjai mentek ki az ellenőrzés alá vont cégek, vállalkozások telephelyeire, székhelyére, hogy adatokat, iratokat gyűjtsenek be. 2011-ben kezdődött el a KÜIG elsorvasztása. Előbb a KÜIG igazgatóhelyettesét, majd igazgatóját bocsátották el, nem sokkal később Vancsurához hasonlóan többeknek is megköszönték a munkájukat. A szervezet legyengítése ellen próbáltak Vancsuráék küzdeni, javaslatokat tettek az egység megerősítésére, de hiába.


Vancsura István kitálalt.

Fotó: Magócsi Márton - Origo

A volt főosztályvezető állítja, hogy a KÜIG évente 70–100 milliárd forintnyi áfacsalást tárt fel, mégis megszüntették, 2013. január 1-jével felszámolták. Vancsura meg is nevezte, hogy szerinte kik játszottak főszerepet a KÜIG szétverésében: a felettes szervüknek, a Kiemelt Adók és Ügyek Főigazgatóságának három vezető beosztású munkatársa, akik még mindig vezetők az adóhatóságnál.

Vancsura egy példán érzékeltette, hogyan állították le a vizsgálódni akaró revizorokat. Egy cég Szlovákiából hozott be több tíz tonna cukrot, majd amikor ellenőrizték, kiderült, hogy kilenc hónapnyi iratanyag eltűnt a cégből. A KÜIG kérte, hogy a céggel kapcsolatba került fuvarozókat is vizsgálhassák, kérelmet adtak be. Erről a kérelemről a NAV elnökének kellett volna döntenie, de a közbeiktatott főigazgató megtagadta a vizsgálatot, nem továbbította a KÜIG levelét.

Revizor, ügyvéd, képviselőjelölt

A 2011-es adóhivatali kilépése óta ügyvédként dolgozó Vancsura elmesélte, hogy 2010-ben letettek egy anyagot a felettes szervük asztalára, hogy új információtechnológiai eszközzel hogyan lehet utánamenni a szervezett áfacsalóknak. Állítása szerint új ellenőrzési módszertant is kidolgoztak, de mindez odaveszett a vezetők 2010 őszén kezdődött elküldésével. Szerinte a leépítéseknél hatásköri túllépés is történt, például akkor, amikor 2010 őszén hat KÜIG-vezetőt elküldtek, miközben a Kiemelt Adózók és Ügyek Főigazgatósága nem gyakorolhatott volna munkáltatói jogokat. Vancsura szerint olyan jogszabályjavaslataik is voltak, amelyekkel vissza lehetett, lehetne szorítani az áfacsalásokat, de ezeket lesöpörték.

Arról is beszámolt, hogy a hivatali utat betartva többször is próbálták eljuttatni a javaslataikat a NAV legfelső vezetőinek, és jelezték, hogy szerintük jogszabálysértő módon küldtek el több embert a KÜIG-ről. Vancsura korábban írt a NAV felettes szervének, a nemzetgazdasági tárcának is, de egyetlen vizsgálat elindulásáról sem tud.

A most kitálaló volt NAV-os mellett ott ült Horváth András is, aki megköszönte, hogy végre másvalaki is előlépett, felvállalta a nevét, és alátámasztotta azt, amiről ő is négy hónapja, az áfabotrány kirobbanása óta beszél. "Én alulról és félig kívülről tártam fel az adóhatóságon belül a korrupt rendszert, és azt, hogy valakik tudatosan legyengítették az adócsalók ellen létrehozott adóhatóságot, Vancsura István pedig felülről érzékelte ugyanezt. Mindketten, egymástól függetlenül javaslatokat tettünk a szervezet megerősítése céljából. Mindkettőnk sorsa az lett, hogy félreállítottak" – mondta indulatosan Horváth. Vancsura és Horváth egyébként 2013-ban ismerte meg egymást, nem sokkal korábban, hogy Horváth felmondott az adóhatóságnál, és előállt a vádjaival.

Évekig tarthat a nyomozás

A sajtótájékoztatót a Levegő Munkacsoport szervezte. Lukács András elnök jelezte, hogy tudomásukra jutott: a Horváth András által még novemberben tett feljelentés alapján indult nyomozásban számos tanút meghallgattak, és ők alátámasztották a Horváth András által elmondottakat. Ez a nyomozás azonban évekig is eltarthat, főleg úgy, hogy Lukács szerint csak egy nyomozó dolgozik az ügyön.

Az áfabotrányt felkaroló LMP-s képviselő, Vágó Gábor jelezte, hogy írásbeli kérdéssel Polt Péter legfőbb ügyészhez fordul, azt tudakolva, hogy a csütörtökön elhangzottak alapján indít-e valamilyen eljárást az ügyészség. Vágó arra is kíváncsi, hogy hány ember vizsgálódik az ügyészségen és a rendőrségen.

Vancsura az MDF-nek, illetve utódjának, a JESZ pártnak a tagja, tíz éve lépett be az MDF-be, és jelenleg is képviselőjelölt (ahogy Horváth András is, csak ő egy másik párt, az Élőlánc jelöltje).

Reagált a NAV

Vancsura alaptalanul vádolja az adóhatóságot – írja a NAV. Az adóhatóság szerint Vancsura elfogulatlansága erősen megkérdőjelezhető, hiszen a NAV ellen indított munkaügyi perében a bíróság kimondta, hogy a felmentése nem volt jogellenes. A NAV szerint a KÜIG nem volt hatékony, többéves elmaradást halmozott fel a legkockázatosabb adózók ellenőrzésében és a konkrét ügyek befejezésében, és az átszervezés után nagyságrendekkel nőtt a feltárt adóhiány mértéke és az ellenőrzések száma.

"Körbeszámlázással kapcsolatban 2013. III. negyedév végéig 1 817 adóellenőrzés fejeződött be, amely a duplája a megelőző év azonos időszaki eredményének. Az adóellenőrzések 91 százaléka zárult megállapítással. A vizsgálatok során összesen 83 milliárd forint nettó adókülönbözet került jegyzőkönyvezésre, amelynek 97 százaléka (81,2 milliárd forint) általános forgalmi adó nemben keletkezett" - írja közleményében a NAV.

Az adóellenőrzések számának növekedési üteméhez hasonlóan több mint a duplájára nőtt a megállapított nettó adókülönbözet összege. Egy megállapítással zárult adóellenőrzés során átlagosan 50,1 millió forint nettó adókülönbözet tártak fel. A NAV szerint a nyilvánosság elé lépő egykori alkalmazottak egyike sem beszél arról, hogy az átszervezés után "az Adóigazgatási Szakterület és a Bűnügyi Főigazgatóság megtöbbszöröződött hatékonysággal sorra iktatja ki az áfacsalásra specializálódott bűnszervezeteket".

forrás: Origó