A Jobbik úgymond a kazincbarcikai kórházért demonstrált.

Míg néhány héttel ezelőtt a Klein családot és holdudvarát állandóan reklámozó Kuruc.info egy ilyen demonstrációról napokig dicshimnuszokat zengett, most szinte hallgatott az esemény lefolyásáról. Közöltek egy mínuszos MTI hírt, szigorúan képek nélkül. Alábbiakban kiderül, miért nem?

Kazincbarcika
A barcikaiak "tömege"


A Facebook-on már több napja nagy vita folyt a kazincbarcikaiak közt arról, hogy a Jobbik a városba érkezik.

A szervezők nagy tömegre számítottak, de e helyett kb. 120 helyi lakos ment ki a rendezvényre, ők is az út másik oldalán, a jobbikosoktól messze elszeparálva magukat foglaltak helyet.
Nem kívántak keveredni a korpával. 
Megjegyezzük, hogy a Jobbik az egyik legkomolyabb eredményét itt érte el a választások alatt és egyéniben Endrésik Zsolt kis híján majdnem bejutott innen a parlamentbe. Az emberek a kampány során nem fértek be a helyi művelődési házba. Kb ezren voltak.
Hát ettől többé nem kell félni!


Néhány héttel korábban több ezer ember vonult fel itt, és a Jobbik ezt akarta megismételni, de maximum 300 ember jelent meg a rendezvényen. Ebből minimum 180 hozott anyag volt, ami azt jelenti, hogy két buszt Judapestről indítottak, míg három busz a megyéből érkezett. Borsodi zászló maximum 10 darab volt. A borsodi Jobbik totális szétverése miatt kellett vidékre szállítani a budapestieket. Nincs ember a megyében, és ami megmaradt a régi ütőképes erők kizárása, felszámolása után, arra sem elég, hogy két cigány családot feltartóztasson.

A Jobbik egykori bástyája Borsod halott, míg a borsodi Jobbik Sajó menti legerősebb területe teljesen szétverve, ami előre borítékolja a Jobbik bukását. Az egykori bázis jobbikos szempontból élettelen.

Lobogtak a judapesti zászlók

A budapesti „hitközség” tagjai

A hangosítás pocsék volt, mivel harminc méterre sem lehetett hallani azt, amit a felszólalók motyogtak. Klein Csanád és bátyja Klein Márton is megjelent. Csanád, akit korábban ilyen rendezvényekről elzavarni sem lehetett, és az elsők között szólalt fel, most egy szót sem szólt és a háttérben húzta meg magát. „Saját” megyéjének rendezvényén! A plakátokról is utólag szedték le, eredetileg ő lett volna a megmondó ember. Megmondták neki, hogy talán nem kéne… Arra is figyelmeztették többen, hogy a rendezvény bukás lesz, de mindenkit leordított. Márton, akit szintén megszólalt minden korábbi rendezvényen, most a háttérben figyelt. Előre csak megyei politikai szekértolójukat, a megélhetési politikus Jakab Pétert tolták.

A rendezvényen egy szedett-vetett társaság jelent meg a Jobbik részéről. Öregek, nyugdíjasok, deklasszált emberek, cigányok és betegek, illetve érdektelen fiatalok alkották a „tömeget”. Az életerős és ütőképes borsodi csapatok teljesen eltűntek. Az ehhez asszisztáló kutyaütők meg alig győztek a színpad és transzparenseik mögé bujdokolni, mikor megjelentek Endrésikék.

A mikrofonnál Jakab Péter a hű szolga, zsebre tett kézzel a cigányoktól rettegő kemény jobbikos Gyöngyösi Róbert

Há’ hol írjuk alá, csókolom? – már a cigányok is jöhetnek

Az újdonsült jobbikos vezető Kazincbarcikán – nem lesz nehéz dolguk a cigányoknak

A kiöregedett hippiket is elhozták kis Izraelből

Vona is megjelent, és beszédet mondott, így segítve izraelita bajtársa megyei törekvéseit. Vona megpróbálja újra építeni Klein cimborájával azt, aminek lebontását három hónappal azelőtt ő kezdte el, mondhatjuk nehéztüzérség segítségével.

A zsidaját évekig rejtegető Vona is ott volt, a karlendítés azért jár…

Gárda-egyenruhába is csak néhány túlsúlyost és tüdőbajost sikerült felöltöztetni. A Hatvannégy Vármegye is küldött néhány segítőt a zsidó cirkuszba. A színvonaltalan rendezvény végén egy kört mentek még a városban a jobbikosok a groteszk magyar élet menete keretében, amihez a város lakói nem csatlakoztak. És ezzel ennyi.

Az MNG küldöttei, Cs. Katalinnal az élen, aki nemrég még cigánynak vallotta magát lakóhelyén, Szalonnán

A támogató HVIM az út másik oldalán – nekik sem számít a származás

A magyar élettelenség menete

A rendezvény eredménye természetesen nulla volt. Mind az ürügyül használt kórház, mind a pártépítés szempontjából.

Eperjesi József - Jövőnk.info