JobbikHírportálunk közölte egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei olvasónk levélét, amelyben a megyei Jobbik szervezetben zajló folyamatokról számolt be.

Aggódó hangnemű írásában azt nehezményezte, hogy egy Jobbik-tagként a megyei közgyűlésbe került képviselő a pártból kilépvén továbbra is tagja lehet a megyei közgyűlésnek, sőt a Jobbik-frakciónak is, mert a Jobbik megyei vezetése nem hajlandó felszólítani mandátuma visszaadására.

Hírportálunk munkatársa a levélhez kapcsolódóan arra hívta fel a figyelmet, hogy a Jobbik nem léphet a torgyánosodás útjára, s ha a párt országos vezetésének vizsgálata alátámasztja a levélíró állítását, személyi döntéseket kell hozni a felelősök ellen.
Az olvasói levél nagy vihart kavart az acélváros környékén, megszólalt az ügyben a a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Jobbik elnöksége, illetve a grémium alelnöke, Kisgergely András is. Közöljük az ő leveleiket, illetve Koldus Kálmán munkatársunk összefoglalóját is.


"Adjon az Isten!
Tisztelt Hunhír.info, Tisztelt Olvasók, Tisztelt Levélíró!

Mindenek előtt meglepődésünknek szeretnénk hangot adni, mivel az általunk nagyra becsült és rendszeresen olvasott portál úgy hozott le egy alaptalan vádakat és ténybeli tévedéseket tartalmazó levelet, hogy megjelenés előtt annak valóságtartalmát, hátterét nem vizsgálta, az érintetteket nem kereste meg. Így ez a levél inkább hangulatkeltésre jó, nekünk pedig a híres vicc jut eszünkbe a Jereváni Rádió híradásáról, melyben a hír igaz, csak éppen nem úgy ahogy az elhangzott. Lássuk tehát tényeket:

Holcman László 2011. szeptember 30-val valóban kilépett a Jobbikból. Erről értesítette a megyei elnökséget, valamint Vona Gábor Elnök Urat és Szabó Gábor pártigazgatót. Azt, hogy pontosan miért hozott ilyen döntést, az ő beleegyezése nélkül nem kívánjuk közzé tenni, bizonyára hamarosan meg fogja tenni ő maga, csak annyit, hogy személyes ellentét áll az ügy hátterében. Azt azonban itt is le kell szögezzük, hogy a levél állításával ellentétben tudomásunk szerint Holcman László sem kilépése előtt, sem utána nem szervezkedett a Jobbik vezetése ellen, sem új pártot nem kezdett építeni.

A levél állításával ellentétben Holcman László sem a Jobbikból való kilépése előtt, sem utána nem hiányzott a BAZ megyei Közgyűlés bizottsági vagy közgyűlési üléseiről. Sőt, mivel azóta is a megyei Jobbik-frakció tagja, nem hiányzott a frakcióülésekről sem, a frakció- és közgyűlési munkában folyamatosan és aktívan részt vesz. Megyei képviselő esetében pedig százezres fizetésről, pláne költségtérítésről nem lehet beszélni, mivel BAZ megyében költségtérítés megyei képviselőnek nem jár, a tiszteletdíjakkal pedig pénzhiány miatt –Pest megyéhez hasonlóan- itt is folyamatosan adós a megyei önkormányzat. Tehát megyei képviselőink tulajdonképpen társadalmi megbízatásként végzik feladatukat, útiköltségüket és minden egyéb, képviselői feladataikkal összefüggő kiadásaikat saját zsebből fedezve.

Endrésik Zsolt
Endrésik Zsolt
a Jobbik B-A-Z. megyei elnöke 
országgyűlési képviselő 

Tisztelt Levélíró semmitmondó válaszról ír Endrésik Zsolt megyei elnök részéről, sajnos ez az állítás sem fedi a valóságot. Ezzel ellentétben az első levél kézhez vétele után felvette a kapcsolatot a levélíróval, felajánlva neki egy személyes találkozót, ahol részletesen tájékoztathatja az ügyről. Endrésik Zsolt ezt azért tartotta fontosnak, mert több olyan megkeresést kapott az utóbbi időben, melyeknél később kiderül, hogy álnéven különféle ballib sajtótermékek munkatársai próbálnak információkat kicsalni ezzel a módszerrel, ennek pedig egyik ellenszere egy személyes találkozó. A felajánlott lehetőséggel Szabó Úr nem élt azzal az indokkal, hogy Franciaországban síel és még két hétig nem lesz itthon -ezen állítása mindennél jobban cáfolja a „megélhetését a Jobbik miatt kockára tevő ember” mítoszát is, a hangulatkeltés szándéka viszont itt is, mint sok helyen a levélben, tetten érhető.

Tehát Holcman László személyes ellentétek miatt kilépett a Jobbikból, sem előtte sem utána a Jobbiknak kárt

Holcman László
Holcman László

nem okozott, jelenleg is a Jobbikért dolgozik a megyei közgyűlés tagjaként. Ugyanúgy, mint például Gaudi-Nagy Tamás, vagy éppen Zagyva Gy. Gyula, akik annak ellenére igen értékes tagjai az Országgyűlés Jobbik-frakciójának, hogy nem tagjai a pártnak. Talán akkor nekik is le kellene mondaniuk?

Elmondható tehát, hogy Holcman László esetében „Borsod megyei Pőszéről”, valamiféle árulásról, cserbenhagyásról beszélni enyhén szólva is furcsa állítás, mely bizonyára a fenti tények nem ismeretéből fakad.

Vagy ami még rosszabb, tudatos provokáció, a tények szándékos elferdítése a Tisztelt Levélíró részéről. Van egy ilyen érzésünk.

Mi sem természetesebb, hogy fenti állításaink mindegyikét az ügyről rendelkezésre álló levelezéssel adott esetben bizonyítani tudjuk.

Szebb jövőt!

BAZ megyei Jobbik elnöksége"


Kisgergely András levele

"Tisztelt Szerkesztőség!

Kisgergely András
 Kisgergely András

Újból elküldöm Önöknek „A Jobbik nem hagyhatja burjánozni a rákos daganatot” című cikkükre írt válaszunkat, kérem hogy ezt is tegyék az „olvasói levél” mellé, hogy az olvasók mindkét oldalt meg tudják ismerni.

Ha már vélemény is megjelent a levél után, akkor engedjék meg, hogy én is leírjam az enyémet. Dr. Szabó Bálint nevű ember egész Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nem létezik, a szerencsi és környéki szervezetek ilyen nevű szimpatizánst nem ismernek. Állításával ellentétben éppen ezért nyíltan nem támogathatja a Jobbikot, mivel hogy nem létezik. Nem baj, ha valaki álnéven mer csak valamit megírni félve a következményektől, csak akkor illik ezt közölnie, ellenkező esetben állításai valóságtartalmának egésze kérdőjeleződik meg.

Kérem, hogy véleményük megformálásakor a levél igazságtartalmának mérlegelésénél fentieket is vegyék figyelembe!

Szebb jövőt!

Kisgergely András
BAZ megyei elnökhelyettes"



A Hunhír.info mint hírportál közölte a hozzá érkezett levelet, amellyel kapcsolatosan Koldus Kálmán munkatársunk írt kommentárt. Ezt véleményezte Kisgergely András jobbikos politikus. Munkatársunk neki is válaszol.

Tisztelt levélírók!

Önök, akik állítólag figyelemmel kísérik portálunk munkásságát, tudhatják, hogy melyek azok a sarokpontok, amelyeket következetesen, hosszú évek óta fontosnak tartunk portálunk tevékenysége, megnyilvánulásai, és a politikai életről, társadalmi helyzetről vallott nézeteink kapcsán. Köszönöm a leveleket, mert nem kell arra tekintettel lennem, hogy mit állapít meg a párt országos vezetése által irányított vizsgálat az ügyben, így is tiszta a kép előttem. Mint tudják, hírportálunk minden alá- és fölérendelési viszonyt, egy társadalmi, politikai szervezet tevékenységét, de akár az ország vezetési rendszerének kialakítását is a székely rendtartás alapján határoz meg. Ezt nem részletezem, cikkek tucatjait találják a témában portálunkon. A másik ilyen kérdéskör a szó és a tett egysége, a magyarkodás helyett a magyarnak lenni szűkebb és tágabb értelemben. De a lényegre szorítkozva csak. Azt senki sem cáfolta Önök közül, hogy egy Jobbik-tagként, a pártlistára adott szavatok alapján a közgyűlésbe került úriember szakított ugyan a pártjával, de mégis ott pöffeszkedik annak frakciójában. 

Számomra lényegtelen, mit tesz, mit nem tesz, miért hagyta ott a Jobbikot, stb. A párt nem szerető, akit lecserélünk, aztán mégis használunk. Aki egyszer kilépett egy hierarchikus közösségből, annak nincs semmi keresnivalója kapcsolt részeinél sem. Teljesen mindegy, hogy kilépését mi motiválta. Sőt, akkor még továbblépek, uraim! Aki azt elfogadhatónak tarja, hogy egy jobbikosként valamilyen testületbe került ember a pártból való kilépése után is megtartja a párt által szerzett pozícióit, és ezt a cselekedetet mentegetni próbálja, az alkalmatlan arra, hogy bármilyen szintű vezető legyen. 

Forrás: Hun Hír 

Frissítés 2: Olvasónk újabb levele:

Adjon az Isten!
Tisztelt Megyei Elnökség, Tisztelt Olvasók!
 
Sajnos levelükben meglepően sok csúsztatás és értelmezhetetlen érvelés kapott helyet. Értékelendő, hogy Önök megpróbálták elfogadtatni az elfogadhatatlant, és kiállni egy régi bajtársuk mellett, de én azt vártam volna Önöktől, hogy a nemzeti radikalizmus mellett álljanak ki. A nemzeti radikalizmus nyílt és egyenes, ezzel szemben Önök egy sunyi, lappangó jelenséget vettek védelmükbe, ez súlyos morális probléma, ez a Jobbikra nem jellemező.
Kezdjük az én személyemmel. Soha nem állítottam, hogy valaha is Jobbik-tag lettem volna, nem voltam. Én egy nemzeti radikális ember vagyok, aki soha nem volt egyetlen pártnak sem tagja. De azt hiszem, ez esetben nem is az én személyem, hanem az igazság a fontos.
Térjünk a tárgyra. A helyzet az, hogy volt egy ember, aki a Jobbik tagja volt. Ez az ember 2010-ben a Jobbik listáján (nem függetlenként!) bejutott a megyei közgyűlésbe. Itt szeretném jelezni, hogy az Önök által a független képviselő példájaként említett Zagyva György Gyula a HVIM előjárójaként letett annyit az asztalra, hogy érdemessé váljon személye a Jobbiktól függetlenül is arra, hogy mandátumot kapjon. Mint ahogyan Gaudi-Nagy Tamásé is, aki független szakértőként, a Nemzeti Jogvédő Alapítványnál bizonyította alkalmasságát a nemzetmentő küzdelemre. Levelezésünk alanya azonban csak azért jutott be a megyei közgyűlésbe, mert egy pártlistára párttagként felkerült. Másként ez nem is történhetett, hisz a megyei helyhatósági választásokon személyre nem, csak listára lehetett szavazni.
Ami pedig a sértődést illeti: először is szeretném leszögezni, hogy egy több mint tízezer tagból álló pártban személyi ellentét nem lehet, nem lehetne oka a kilépésnek. A párt lényege nem az, hogy annak tagjai 100 százalékban egyet kell hogy értsenek, hisz ilyen nincs. A párt ezzel szemben azokat fogja össze, akik nagyvonalakban ugyanúgy gondolkodnak a világ dolgairól.
Holcman László emberi gyengeségének a megismerése okozta azt, hogy nem ő lett a megyei frakció vezetője minden törekvése ellenére, hanem a profi politikus Miklós Árpád, s pont ebből az emberi gyengeségből fakad, hogy akkor ezen László megsértődött, s maga sem tudta, hogy valójában ezzel be is bizonyította mellőzésének helyességét. Persze az ember egy civil foglalkozását tekintve gumiszerelő munkástól nem is vár el olyan kvalitást, amivel általában csak képzettebb, tapasztaltabb személyek rendelkeznek. De nem is kell hogy ilyen kvalitással rendelkezzen mindenki. Igenis a politikában szükség van szakmunkásokra is, hisz ki tudná hitelesebben megfogalmazni annak a rétegnek a problémáit? De tudomásul kell venni azt is, hogy nem közülük fognak kikerülni a vezetők akkor, amikor vannak képzettebb, és politikai értelemben véve tapasztaltabb személyek is a pártban, akik rendelkeznek a vezetőkkel szemben elvárt komplex képességekkel.
Ezek Holcman Lászlónál hiányoznak, és nem csak azért, mert egy sértődés oltárán áldozta fel a szavazói bizalmát. Bár a megyei elnökség valótlanul azt állítja, hogy a képviselők társadalmi megbízatásban végzik a munkájukat, én biztosan állíthatom, hogy Holcnam úr 2011. dec. 31-ig minden hónapban megkapta és fel is vette tiszteletdíját, így Holcman László 2011-ben 1.573.679 forintot (!) zsebelt be. Azt követően is, hogy kilépett a Jobbikból. Vagyis Holcman László nem kevés pénzt kapott az általa elutasított Jobbiknak köszönhetően azért, hogy aztán a közgyűlésben bizonyíthasson. Nem tette. S hogy mire alapozva mondom ezt?
Egyrészt hiába mondja azt a megyei elnökség, hogy Holcman László minden ülésen jelen volt. Nem mondanak igazat, ezt jegyzőkönyvhöz csatolt jelenléti ív bizonyítja:
Másrészt a megyei elnökség arról beszél, hogy Holcman László a közgyűlésben folyamatos és aktív munkát végez. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat hivatalos honlapján megtalálható jegyzőkönyvek tanúsága szerint a képviselő úr egy év alatt két felszólalás erejéig látta el képviselői munkáját, melynek során pontosan három következmények nélküli mondatot szólt. Mindezt több mint másfél millió forintért! Ezt a teljesítményt csak a Kisebbségi Bizottság elnöke, Farkas Félix tudta produkálni. Ha csak ennyi munkára képes a nemzeti radikalizmusért Holcman úr, mint amennyire a közgyűlés cigány képviselője, akkor nem önként kellett volna távoznia a pártból, hanem eltávolítani onnan, megfosztva mandátumától is. Nem is értem, hogy ezek után a megyei elnökség hogyan merészeli ezt az embert Gaudihoz vagy Zagyva Gyulához hasonlítani.
Az viszont a napnál is világosabb, hogy az az ember, aki úgy érezte, hogy ki kell lépnie a Jobbikból, miért nem akar kilépni a frakcióból is, sőt miért akarja irányítani. Holcman számára ugyanis a Jobbik már nem a nemzeti radikalizmus eszköze a nemzet feltámasztására, hanem csupán az általa nagyra becsült és szervezett Főnix mozgalom konkurenciája, amit sokkal könnyebb belülről bomlasztani, mint kívülről szétverni. Holcman László és Sármásy Mariann (Holcman László nagy támogatója) Szerencsen találkozott is Bíber Józseffel (a Főnix mozgalom elnökével) személyesen, azóta is mindennapos kapcsolatot tartanak fenn vele.
Holcman a Jobbik-frakcióba ékelt Főnix-tégla lett, melynek bomlasztó hatását a megyei elnökség nem tompítani igyekszik, hanem barátjuk mentegetésével egyenesen katalizálja azt. Ezek után azt is érdemes átgondolni, hogy a Jobbik B-A-Z megyei elnöksége mely mozgalom érdekeit képviseli valójában, s kit tekintenek irányadónak: Vona Gábort, vagy Holcman Lászlót.
Üdvözlettel:
Dr. Szabó Bálint

forrás: http://kuruc.info/r/20/91877/