gergenyiA júniusi előzetes ülés után szeptember 16-ra tűzte ki a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa a 2006-os atrocitások miatt többek között elöljárói intézkedés elmulasztásával vádolt egykori rendőrvezetők perének első tárgyalását. A PestiSrácok.hu megszerezte a Bene László, Gergényi Péter, és Dobozi József (képünkön) és további tizenegy társa elleni vádiratot.

Gergényi Péter egykori fővárosi rendőrfőkapitányra, Bene László volt országos rendőrfőkapitányra, Dobozi József a Rebisz egykori parancsnokára, és további tizenegy társára (mint az már a hírekből tudható), a Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratában felfüggesztett börtön kiszabását kéri. Ugyanakkor – amiről a hírek nem szóltak – az ügyészség azt is kérte az eljáró bíróságtól, hogy ha elítéli a vádlottakat, akkor mentesítse őket a büntetett előélet következményeitől. A vádirat ugyanakkor – megítélésünk szerint – olyan súlyú megállapításokat tartalmaz, hogy értelmezhetetlennek tűnik a az egykori főrendőrök mentesítése. Persze ez nem lehet véletlen, hiszen többen közülük ma is aktívak. Az sem lehet a merő véletlen műve, hogy éppen a lényegre nem ad választ az ügyészségi dokumentum: kinek a parancsára tussolták el Gergényiék azokat a bűntetteket, amelyeket az ügyészek most a vádiratban rögzítettek?