Szegedi nemzeti ünnepünkön az EP-ben: Izrael csak tiszteletet érdemel, békét és szabadságot ad, közelebb kell hoznunk az EU-hoz

Különleges "ajándékkal" lepte meg Szegedi Csanád korábbi híveit és bajtársait (akik közül egyesek talán azóta is várnak a megígért "tisztázásra"): míg október 23-án, dicsőséges forradalmunk kitörésének évfordulóján a volt pártjának felvonulásán néhányan izraeli zászlót égettek, így üzenve a világnak, hogy nagyon jól tudják, kik lelkén száradnak a kommunista rémtettek, addig a szegény, "ártatlanul megvádolt", zsidóságáról "mit sem sejtő", ősmagyar nevelésben részesült Csanád a legultracionistább - a legszélsőségesebb izraeli propaganda-kiadványokból kimásolt - (Nagy-)Izrael-barát szöveget adta be írásbeli hozzászólásában, és a hazánkat felvásárló terrorállamot támogatta szavazatával Strassburgban - így képviselve az őt mandátumhoz és eurótízezrekhez juttató nemzeti radikális szavazókat.

Szegedi Csanád
Az alábbi, hihetetlennek tűnő, de az EP honlapján fellelhető szövegekben messze jobbról előzi Netanjahut, Liebermant, Németh Sándort és az összes eddig ismert véresszájú cionista közszereplőt, olyan érvrendszert használva, amelyet még a legelkötelezettebb propagandisták is csak nem nyilvános agymosások során alkalmaznak (a palesztin nép nem is létezik stb.) - az alább olvasható hozzászólások magukért beszélnek.