Szegedi Csanád, pénteken a Célpont című oknyomozó riportműsorban is bevallotta, hogy zsidó.

Nagy nyilvánosság előtt is megismételte a Vona által is hangoztatott mentegetőzést: nem tudott róla.
Ez idáig ezzel etették a közönséget, amit a vakjobbikosok örömmel le is nyeltek, csak szembesülni ne kelljen a tényekkel. Ha már ilyen mélyen sikerült belesüllyedni a hazugság posványába, ideje tisztába tenni ezt a kérdést.

Elmondása szerint a Jövőnk.info-n megjelent cikk után kezdett a dolgoknak utána járni és nyomozni. Ezt mondta mindenkinek, a Jobbik tagjainak, szimpatizánsainak, a sajtónak. 17 nappal az ominózus cikk megjelenése után vállalta a tényt, hogy zsidó. Megdöbbentette őt, és szekértolóját Vona Gábort is az igazság, aki úgy tűnik hű társával fog bukni, mivel tíz körömmel ragaszkodik a zsidójához. Nem kell ragozni, ez van.

Azonban a történet régebbi és ezt Szegedi (Klein) Csanád is pontosan tudja. 2010-ben, amikor már el akarta foglalni, vagy pontosabban vissza akarta foglalni Borsodot a nemzetiektől, egy érdekes látogatás zajlott le a Célpontból már ismert Ambrus Zoltán alsóvadászi tanyáján. A látogatás Klein szerint is megtörtént.

Ambrus Zoltán


Vajon a Kuruc.info-n közölt rendőrségi fotó, mely Ambrus letartóztatásakor készül, és még az érintettnek sincs a birtokában, mi módon került a Szegediék szekerét toló, izraeli háttérrel rendelkező Kuruc.info-hoz? Megérne egy belső vizsgálatot a rendőrségnél!