Információink szerint a Jobbik-vezetés által feloszlatott 11 szervezethez saját döntés nyomán további 15 település szervezete csatlakozik. A kizártak ma 18 órakor a miskolci Szent István-szobornál jelentik be döntésüket, és innen postázzák tagkártyájukat Vona Gábornak.


jobbik logo athuzva.jpgnarancs.hu információi szerint folytatódik a borsodi Jobbik bomlása. Nemrég 11 szervezet feloszlatása, további 5 borsodi település jobbikos szervezetének felfüggesztése mellett döntött az országos vezetése. Úgy tudjuk, hogy erre reagálva további 15 szervezet az önfeloszlatás mellett döntött.


Kitört a háború
Az ügy előzménye, hogy Endrésik Zsolt, a párt borsodi elnöke és a párt teljes megyei elnöksége még április közepén lemondott. A hvg.hu akkori információi szerint az Endrésik Zsolt vezette testület „így akarja a pártvezetés (elsősorban Vona Gábor elnök és Szabó Gábor pártigazgató) tudomására hozni, hogy

Szabó Gábor
Szabó Gábor

elegük van a párt alelnökéből, Szegedi Csanádból”. A portál információi szerint Szegedi Csanád helyi szervezetek alapításával próbál őt támogató küldötteket nyerni a megyei tisztújítás előtt. Miután április közepén Endrésikék a megyei elnökség feloszlatásáról döntöttek, Vonáék válaszul kizárták a Jobbikból Endrésik Zsoltot, valamint a két alelnököt, Kisgergely Andrást és Nagyházi Zoltánt. Az események az edelényi majálison folytatódtak, ahol a jelenlévők megzavarták Novák Előd országos alelnök beszédét, Endrésik pedig vaktölténnyel tüzelt egy géppisztolyból.