Hír: Lehallgatási botrány a Jobbikban - Egy tagtársukat hallgaták le a denreceni Jobbikosok?
(Kategória: Közélet-Politika)
Küldte: Sindzse
hétfő 02 március 2015 - 12:46:35


150203-1140x641.jpgOlybá tűnik, hogy gyülekeznek a felhők a debreceni Jobbik felett.
Képességeiket ismerve nem okozott csalódást, hogy képesek önmagukat is felszámolni.
Azok akik korábban fékezni voltak képesek a vezetőség egyébként féktelen ámokfutását, mind valamilyen módon elhagyták a szervezetet.
Vagy önmaguktól mint ahogyan én is, vagy pedig megvárták, hogy kizárják, kiutálják őket, azért mert a magukat Istennek képzelő nagyméltóságú, és tévedhetetlen vezetést kritikával illették.
Nos nézzük csak hogy miben vannak megint ezek a hülyegyerekek.
Információim szerint egy, a belső ellenzékhez tartozó tagtársukat hallgatták le, titokban és természetesen engedély nélkül.
(Ez illeszkedik abba az elképzelésembe amit korábbi írásomba Jobbikgate-nek neveztem.)
Azt illik tudni, hogy a hatóságok sem mernek ilyen eszközökhöz nyúlni, ugyanis a törvény értelmében nekik is bírói engedély szükséges hozzá.
De már egy jó ideje tudjuk, hogy a jobbik fittyet hány minden törvényre és szabályra, beleértve a saját maguk által hozottakat is, de most azt hiszem, nagyon messzire vetették el a sulykot.




Mint kiderült itt nem csak egy egyszerű karaktergyilkosság, és lejáratás volt a célja, a bűntettnek, de zsarolás, illetve zsarolási kísérlet is színezi a bűnlajstromot.
Kissé emlékeztet a Dávid Ibolya, kontra Almássy Kornél ügyére, akit hasonló módszerekkel szerettek volna eltántorítani attól, hogy berobbanjon a párt vezetésébe.
Az bizonyos, hogy Ágoston nem sejtette, hogy itt egy csapdába sétál bele, és önmaga, a megfelelési kényszerétől vezérelve felvállalta, hogy megpróbálja lejáratni a vezetésnek erős konkurenciát jelentő párttársát.

ágoston tibor
Ágoston Tibor

Azt viszont már nem volt képes felfogni, hogy itt egy olyan súlyú szervezett bűncselekményről van szó mely az ő politikai pályafutásának a végét jelentheti.
Hogy ő tudott-e a zsarolási kísérletről, azt nem lehet tudni, de könnyen elképzelhető, hogy a háttérben folyó ügyekről szándékosan nem is tájékoztatták.
Ő volt a balek.
Nem gondolta, hogy ő lesz beáldozva, és őt fogják bűnbakként mutogatni, és a valódi bűnösök, a terv alkotói és a felvétel készítője sértetlenül megúszhatja az ügyet.
A jobbikos facebook-os mozgásból egyértelműen látszik, hogy elfogyott a levegő körülötte és már a debreceni vezetés is kihátrált mögüle.
Ágostonra úgy tűnik, hogy nincs már szükség, a személye marginálissá vált, a támogatottsága elenyésző, és a korábbi tömegbázisa is összezsugorodott.
Tehát beáldozhatóvá vált.
Persze tudjuk, hogy az országos és a helyi vezetés számára is kellemetlenné vált a személye, és már a „holokamu” ügy után eltörték a pálcát fölötte, de nem volt olyan ügy amivel lehetett volna indokolni Ágoston eltávolítását.
A holokamuzás miatt nem lehetett mert azzal azonnal kirúgták volna maguk alól a széket.
Persze mindenki tudta, hogy időzített bombaként működik Tibi, és előbb, vagy utóbb károkat okoz magának és a pártnak is.

A holokamu ügy eredményeként a párt mostanra folyamatos defenzívába kényszerült.
Ez az ostoba szóvicc olyannyira komoly léket ütött a szervezeten, ami a néppártiasodást teljesen elhiteltelenítette.
Persze azóta is esnek kifele a csontvázak a szekrényekből, de ez az ügy mindennél fajsúlyosabb, már csak azért is mert itt a büntetőeljárás lassan befejeződik.
Lehet, hogy Tibor most megússza egy felfüggesztett büntetéssel, de az időközben felszínre került lehallgatási és zsarolási botrány az utolsó csepp lehet a biliben.
Ez, ha Ágoston nem működik közre a nyomozóhatósággal, és nem fedi fel a felvétel készítőjének és kitervelőjének személyét, akkor a politikai karrierjébe is kerülhet, és a második ítéletnél már nem számíthat felfüggesztett büntetésre, ott bizony „guggolni” kell egy kicsikét.
Ennek egyenes következménye, (ha korábban nem állítják fel a székéből méltatlanság címen) hogy a jogerősen letöltendő ítélet e tárgyban is automatikussá teszi a mandátum elvesztését.
Így Ágostonnak nem maradt más választása, mint kiadni azokat a bűntársakat akik tudtak és részt vettek a lehallgatásban, és zsarolási kísérletben.
Tehát vádalku.
Talán akkor a nyomozó hatóság az ő szerepét és jelentőségét ez ügyben marginálissá teszi, és elindul az általa kínált szálon, és felgöngyölíti a háttérszervezetet akik az értelmi szerzők voltak e cselekményben.

Én magam is kíváncsi vagyok, hogy meddig érhetnek el a szálak, hogy a debreceni hülyegyerekeknél megállítják-e a nyomozást, vagy esetleg fentebb is lesznek következmények?

Azt viszont sejteni lehet, hogy nem egy magányos elkövetőről van szó, aki gondolt egyet és ráérő idejében megzsarolta a párttársát, hanem itt szervezett elkövetést lehet vélelmezni.
Véleményem szerint, szervezetten, jó előre megfontolva, aljas indokból követték el a bűncselekményeket, mely a Jobbikhoz minden szinten és szálon köthető, és a párt törvényes működését kérdőjelezi meg.
A Párt vezetése nincs könnyű helyzetben.
A debreceni szervezet újjászervezése jelentős kockázatokkal járhat. Ez a nyomozás most mindent és mindenkit kérdőjelessé tett. 
Könnyen előfordulhat, hogy azok a személyek akiket a budapesti vezetés szívesen látott volna az új alapszervezet alapítóiként, érintettek a zsarolási ügyben, és úgy a mandátumuk, mint közéleti tevékenységük is veszélybe lehet, hiszen egy ítélet akár a közügyektől is eltilthatja őket.

Mindenképpen érdemes foglalkozni a vezetőség felelősségével.

150203-1140x641.jpg
Nem csak én, tudomásom szerint kilépésemet követően mások is jelezték, hogy a debreceni vezetés teljességgel alkalmatlan a feladatára.
Ennek ellenére a budapesti vezetés tovább futtatta őket, és támogatta az indításukat, különböző fontos pozíciók betöltése vonatkozásában.
A párt és annak tagjainak a szabálykövetését már korábban is kritikákkal illettem, de a mostani lehallgatási ügy utórezgései, nagyon jó keresztmetszetet rajzolnak erről.
Az ügy sértettje jelezte a párt vezetésének a jogsértést, de a pártigazgató a szokásos módon az azonnali beavatkozás helyett, próbálta elbagatellizálni és jelentéktelenné tenni az ügyet.
Ezt követően az ügy sértettje, megtette a feljelentést.

Erre reagálva etikai eljárást indítottak a sértett ellen azért, mert élt törvényben biztosított alapvető jogával, és büntetőeljárást kezdeményezett.
Külön érdekes, hogy az etikai eljárást kezdeményező, azért indított belső vizsgálatot, mert a párttársa feljelentette, holott ő ismeretlen tettes ellen tette azt meg!!!!
Azon túl, hogy ez nem más mit a közérdekű bejelentő üldözése, melyet a törvény tilt , alkotmányos jogában akarják korlátozni a sértettet.
Ahogyan már korábban is írtam erről a kérdésről, az még talán előfordulhat, hogy egy retardált elindít egy ilyen beadványt, de az már mindennek a teteje, ha azt egy jogászokkal felvértezett szervezet be is fogadja, és ki is kívánja vizsgálni azt!!!!!.

Legvégül pedig szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az aki az etikai vizsgálatot valójában elindította, le is leplezte magát, hiszen az ismeretlen tettes ellen indított vizsgálatot valamilyen ok folyamodványaként magára vette, vagy vették.

Érdeklődéssel várjuk a fejleményeket. Itt most arról fogunk képet kapni számításaim szerint, hogy mennyire feküdt össze a hatalommal a Jobbik, és hogy van-e szándék a hatóságok részéről, a tettesek előkerítésére.

Varanyi Sándor

Forrás: Link,




Ezen hír származási helye: BENDEGÚZ HÍREK
( http://bendeguz.info/news.php?extend.578 )


Adatbázis lekérdezés: 22. Memória használat: 956,264b