BENDEGÚZ HÍREK

A független, hiteles magyar hírforrás!

logo


Isten hozott

Pörzse Sándor Jobbik országgyűlési képviselője és a Barikád újság főszerkesztője


Pörzse Sándor (Budapest, 1959.) újságíró, televíziós műsorvezető. A Barikádmagazin főszerkesztője, a Magyar Gárdaegyik alapító tagja, valamint a Jobbik egyéni képviselőjelöltje és a párt kampányának egyik fő arca volt a 2010-es választásokon, országgyűlési képviselő.

Porzse Sandor.
A Budapesti I. (ma: Szent) László Gimnáziumban érettségizett 1978-ban. 1984-ben szerzett felsőfokú reklámszakemberi végzettséget a Magyar Kereskedelmi Kamara Külkereskedelmi Reklám és Propaganda szakán.
Egészen 1987-ig versenyszerűen foglalkozott a labdarúgással. Médiapályafutását 1989-ben, sportújságíróként, a Magyar Rádió sportosztályán kezdte.
Később dolgozott a Danubius, a Calypso és a Bridge-kereskedelmi rádióknál. 
Ezután önálló műsora indult a Magyar Televízióban. 
Itt már könnyűzenei és magazin jellegű produkciókkal is foglalkozott. Ezután a TV3-nál ő vezette a híradót, majd ő irányította a szórakoztató és sportosztályt.2002-ben az induló Hír TV egyik alapító műsorvezetője volt.
Műsort vezetett, és irányította a sportszerkesztőséget. A Terítéken című vélemény-műsorával vált igazán népszerűvé. 2007-ben az Echo TV-hez igazolt, ahol Pörzsölő címmel indult új műsora, majd a Kibeszélő című műsor egyik műsorvezetője is lett.
2007-ben alapító tagként részt vett a Magyar Gárda Egyesület létrehozásában.
A 2009. február 1-jei tahitótfalui időközi polgármester választáson 36,75%-os eredménnyel második helyezést ért el.
2009. november 27-én otthagyta addigi munkaadóját, az Echo TV-t. Döntését azzal indokolta, hogy több interjúja sem kerülhetett adásba, és érzése szerint „elfogyott körülötte a levegő”.
2010 januárjától a Barikád magazin főszerkesztőjeként tevékenykedik.
A 2010-es országgyűlési választáson a Jobbik színeiben Budapest I. kerületének képviselőjelöltjeként mérettete meg magát, ahol már az első körben kiesett, pártja budapesti listájáról azonban bejutott.

 Két ismeretterjesztő történelmi könyve jelent meg eddig, és készített egy történelmi ismeretterjesztéssel kapcsolatos DVD-sorozatot is „Csillagösvényen” címmel.

Miből lesz a cserebogár! Pörzse 1998-ban még a szociknak kampányolt?
Figyelem átvett cikk!
A cikk valóságtartalmáért az eredeti forrás vállal mindennemű felelősséget.
 Eredeti forrás: http://kepviselofunky.blog.hu/2010/04/02/porzse_sandor_nepirtoknak_kampanyolt
http://lehetmas-a-Jobbik.blog.hu/2010/04/02/hoppa_porzse_resztvett_az_mszp_1998_as_kampanyaban


Az ember egyes kellemetlen emlékeit szereti olyan mélyre temetni, hogy azok csak akkor kerüljenek elő, ha muszáj. Ez történhetett Pörzse Sándorral is, amikor arra a kérdésre, hogy műsorvezetősködött-e valaha MSZP-s kampányrendezvényen, először határozottan így felelt:
Én? Soha!
A szocialisták 1998-as terézvárosi kampányzáró rendezvényén készült fényképek említésére mégis megnyílt emlékeinek mélységes kútja. Mint felidézte, akkoriban apolitikus volt, de egy rendezvényszervező irodán keresztül gázsiért elvállalt ezt-azt. Így lépett fel a Soproni Sörfesztiválon, a Fidesz 1994-es kampányzáró buliján a BS-ben. És csakis így kerülhetett négy évvel később egy színpadra a Liszt Ferenc téren Bársony Andrással, Terézváros szocialista képviselőjelöltjével.

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Adatbázis lekérdezés: 80. Memória használat: 1,130kb