Papp DánielA Cohn-Bandit-féle tudósítást manipuláló Papp Dániel korábban kabinetfőnök volt a pártnál.

A Jobbik médiapolitikai kabinetfőnöke volt Papp Dániel, akit pénteken neveztek ki az MTVA hír- és hírháttér-főszerkesztősége élére. A Daniel Cohn-Bendit-sajtótájékoztatóján történteket hamis színben feltüntető híradós tudósítás riporterének életrajzában ez az adat azonban nem szerepel. Minderről az Index ír.

Mint arról a hírportál beszámol, az Európai Zöldpárt budapesti sajtótájékoztatójáról szóló köztévés riport trükkös vágásait és hamis állításait leleplező cikkük, majd egyik készítőjének aznapi kinevezését követően több olvasójuk is arra hívta fel a figyelmet, hogy a 32 éves Papp Dániel azonos lehet azzal a személlyel, aki 2003-ban a Jobbik médiapolitikai kabinetfőnökeként az akkori ORTT-t vádolta meg kettős mércével.

Az Index kérdésére Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója hétfőn elmondta, hogy az MTVA főszerkesztője valóban ugyanaz, aki a Jobbik megalakulása után a párt médiapolitikai kabinetjét vezette. Szabó Gábor szerint Papp Dániel 2004 tavaszán jelentette be, hogy lemond a tisztségről, mivel a médiában akar dolgozni és az összeegyeztethetetlen feladatával.

Az MTI pénteken meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott az új főszerkesztő múltjáról. „Papp Dániel (32) nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett főiskolai, majd egyetemi diplomát. Pályafutását a Magyar Rádióban szerkesztő-riporterként kezdte. A Magyar Televízió Budapesti Regionális Stúdiójának szerkesztő-riportere volt, majd az Echo Televízió hír- és hírháttér műsorainak szerkesztőjeként, később a Magyar Hírlap szerkesztőjeként dolgozott".

Ennél egy kicsit bővebb volt az a belső céges levelezésre feltett és kiszivárgott önéletrajz, ám érdekes módon Papp Dániel jobbikos múltja ebben sem szerepelt.

Szabó Lászlótól, az MTVA kommunikációs vezetőjétől péntek délután kérte a hírportál először Papp Dániel hivatalos életrajzát, de azóta sem kapták meg.

Észak Online