pecsi est cafeCsoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomoznak a rendőrök: komoly verekedés volt pénteken éjjel az egyik ismert pécsi szórakozóhely előtt – írja a Pécsi Újság.

A lap úgy tudja, tíznél több, a szemtanúk elmondása szerint külföldi fiatal támadt meg négy magyar diákot, akiket súlyosan bántalmaztak.

Az egyik sérültnek, akit a földön is rugdostak, betört a koponyája.


arab hordaA verekedés a népszerű szórakozóhely, a Pécsi Est Café bejáratához közel, múlt péntekről szombatra virradó hajnalban történt. A laphoz eljutott információk szerint nem kis csetepatéról volt szó, az egyik sérült közeli ismerőse azt mondta, több mint tíz, vélhetően arab fiatal támadt rá négy magyar középiskolásra.

A magyar diákok súlyosan megsérültek. Egyiküket, miután elájult, még a földön fekve is rugdosták, kitört több foga, elvesztette eszméletét, valamint betört a koponyája. Műteni nem kellett, a homlokát összevarrták, jelenleg is kórházban tartják.

A sértett ismerőse arról tájékoztatta a Pécsi Újságot, hogy a kamerafelvételek alapján a rendőrök még keresik az elkövetőket. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság elmondta, csoportosan elkövetett garázdaság miatt zajlik nyomozás ismeretlen tettesek ellen.

pecsi est cafeA Pécsi Est Café az esettel kapcsolatban azt közölte, a szórakozóhely kollégái, amint észlelték a közterületi parkolóban zajló verekedést, azonnal értesítették a hatóságokat, akik kiérkezésüket követően intézkedtek.

Az egyik sérült ismerőse a támadás kapcsán Fodor Ibolya önkormányzati képviselőhöz fordult, szeretné ugyanis, hogy ilyen és ehhez hasonló esetek ne történjenek a jövőben.

Forrás: Pécsi Újság