putyin_valdai.jpgAz angolul beszélő világ nagy része valószínűleg kimaradt Putyin Szocsiban elhangzott legújabb beszédéből, illetve, akik értesültek is róla sem biztos, hogy első hallásra felfogták annak jelentőségét.

A nyugati média mindenesetre mindent megtett, hogy ne vegyen róla tudomást, vagy kiforgatva tálalja annak tartalmát. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol Putyinról (a Nap és a Hold sem a mi véleményünk kedvéért létezik), valószínűleg Churchill 1946. március 5-én elhangzott „Vasfüggöny” beszéde óta a legjelentősebb politikai beszéd hangzott el Szocsiban.

Putyin kijelentette, hogy a játékszabályok mostantól megváltoznak.

Mostanáig a nemzetközi politikát a következő szabályok szerint játszották:


A politikusok nyilvános kijelentéseket tettek, hogy ezekkel fenntartsák a nemzeti szuverenitás kellemes látszatát, ami kizárólag propaganda célokat szolgált, hiszen nem valós szuverenitásról beszélünk, hanem olyasmiről, aminek semmi köze a nemzetközi politika lényegéhez. Eközben titkos vagy zárt ajtós tárgyalásokon meghozták a valós döntéseket és megtárgyalták a követendő irányokat.

Korábban Putyin is ezen szabályok szerint játszott, cserébe csupán annyit várt, hogy Oroszországot egyenrangú félként kezeljék. Mivel ilyen irányú reményei szertefoszlottak, bejelentette, hogy a játéknak vége, ezzel végeredményben megszegve a nyugat által felállított tabut, nyíltan, az elit klánok és politikai vezetők feje felett szólva az emberekhez.
putyin.jpg

Egy orosz blogger, Chipstone, a következők szerint foglalta össze Putyin beszédét:

1. Oroszország nem játssza tovább ezeket a játékokat és nem folytat titkos, zárt ajtós tárgyalásokat apró-cseprő ügyekben.Oroszország ezzel szemben készen áll a komoly párbeszédre és megállapodásokra, amennyiben azok a kollektív biztonságot szolgálják, igazságosak és mindkét fél érdekeit figyelembe veszik.

2. A globális kollektív biztonság valamennyi rendszere romokban hever. Nincsenek többé nemzetközi biztonsági garanciák, az ezeket elpusztító entitást pedig Egyesült Államoknak hívják.

3. Az Új Világrend építői elbuktak. Homokvárat építettek. Az Új Világrend felépülésének kérdése nem csupán Oroszországon múlik, de a döntés nem születhet meg Oroszország nélkül.

4. A társadalmi rend újításait Oroszország konzervatív megközelítésből kívánja vizsgálni, de nem zárkózik el az ilyen újítások vizsgálatától, hogy kiderüljön, bevezetésük indokolt-e.

5. Oroszország nem szándékozik az Egyesült Államok folyamatosan terjeszkedő „káosz birodalma” által létrehozott zavaros vizekben halászni és új birodalmat sem akar alapítani (ez szükségtelen, Oroszországnak már meglévő területeit kell fejlesztenie). Továbbá Oroszország nem kíván a világ megváltójának szerepébe lépni, ahogyan ezt a múltban tette.

6. Oroszország nem kívánja a saját képére átformálni a világot, de azt sem fogja hagyni, hogy mások az ő képükre próbálják átformálni Oroszországot. Oroszország nem fogja elzárni magát a világtól, aki azonban megpróbálja elszigetelni Oroszországot a világtól, az forgószelet arat.

7. Oroszország nem kívánja a káosz terjedését, nem akar, és nem is szándékozik kirobbantani semmilyen háborút, ugyanakkor úgy látja, hogy egy globális háború kirobbanása ma már szinte elkerülhetetlen, így erre fel van készülve és a készülődést folytatja.Oroszország nem akar háborút, de nem is fél tőle.

8. Oroszország nem kíván aktív szerepet vállalni azok feltartóztatásában, akik még mindig az Új Világrendjüket építik, amíg ezek az erőfeszítések nem sértik Oroszország kulcsfontosságú érdekeit. Oroszország inkább a partvonalról szemléli, amint ezek újabb és újabb sebeket szereznek igyekezetükben, amennyiben azonban bárki megkísérli Oroszországot is belerángatni ebbe a folyamatba, figyelmen kívül hagyva annak érdekeit, az meg fogja tanulni, hogy mit jelent a fájdalom.

9. Külső, de még inkább belső politikájában, Oroszország ereje nem az eliten és annak zárt ajtós tárgyalásain, hanem a népen fog nyugodni.

A fenti pontokhoz a következőt muszáj még hozzátenni:

10. Még mindig fennáll a lehetőség egy olyan új világrend felállítása előtt, ami megakadályozhatja a világháború kirobbanását. Ennek az új világrendnek az Egyesült Államok is elkerülhetetlen része lenne, de kizárólag mindenki mással egyező feltételek mellett: a nemzetközi jog és nemzetközi szerződések alapján, mindenféle egyoldalú kezdeményezés nélkül, más nemzetek szuverenitásának abszolút tiszteletben tartása mellett.

putyin_v.jpg

Összegezve:

Vége a játéknak gyerekek. Szépen tegyétek el a játékaitokat. Eljött a felnőtt döntések ideje. Oroszország készen áll. Vajon a világ többi országa is?

Vladimir Putyin, orosz elnök, Valdaj Klubban elmondott beszéde: