ebola.jpegEgy amerikai szakértő szerint várhatóan tovább súlyosbodik a Nyugat-Afrikában pusztító Ebola-járvány, mielőtt a helyzet javulására számíthatunk, amire nincs garancia. Eddig ez a legsötétebb előrejelzés az egészségügyi katasztrófával összefüggésben.

A nyugat-afrikai Ebola-járvány a jelenleginél is kiterjedtebbé válik a következő hónapokban - állítja Tom Frieden, az amerikai Centers for Disease Control igazgatója. A szakértő szerint példa nélküli válaszlépésekre van szükség ahhoz, hogy a helyzeten javítsanak - idézte Friedent a BBC. Eddig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése volt a legpesszimistább, amely szerint az év vége előtt nem lehet megfékezni a járványt.


ebola00.jpegAz amerikai szakértő találkozott Ellen Johnson Sirleaffal, az egyik legsúlyosabban érintett ország, Libéria államfőjével, hogy egyeztessenek a

 
Több pénz kell!

Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint több mint húszezer embert fertőzhet meg az Ebola-vírus a jelenleg pusztító járványban. Az új megbetegedések száma 40 százalékkal ugrott meg az elmúlt 21 napban. Nigériában beismerték az első esetet a fővároson kívül. A WHO 490 millió dollárra emelte korábbi 430 milliós költségbecslését. Ez a legkevesebb, mire a járvány megfékezéséhez szükség lenne. A túlélési esély hangyányit javult a korábbi 46 százalékról: betegek 48 százaléka éli túl az Ebola támadását.

teendőkről. Ezt követően nyilatkozta azt a sajtónak, hogy úgy látja: a megbetegedések száma nő, ami a helyzet romlását vetíti előre. A világ még soha nem tapasztalt olyan brutális Ebola-járványt, mint a mostani. Az a kisebb baj, hogy nagyon sokan elkapják a betegséget.

Gazdasági katasztrófa

A nagyobb gond az - amit mindenki tud, de kevés szó esik róla -, hogy sokkal több olyan megbetegedés történik, amely nem is jut az egészségügyi hatóságok, az ellátóközpontok tudomására. Ezeket nem diagnosztizálják és nem is jelentik. Frieden felszólította a libériai lakosokat, hogy fogjanak össze, együtt lépjenek túl azokon a tévedéseken, amelyek hozzájárultak a járvány kitöréséhez. (Ezek egyike, hogy az orvosok és az ápolók terjesztik a kórt.)

ebola1.pngA Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség egészségügyi miniszterei csütörtökön találkoznak Ghána fővárosában, Accrában, hogy összehangolják a katasztrófára adandó regionális választ. Ezt megelőzően az Afrikai Fejlesztési Bank arra figyelmeztetett, hogy az Ebola-járvány óriási gazdasági kárt okozhat a térségnek, mivel a külföldiek elhagyják Nyugat-Afrikát.

Csak magukkal törődnek

Az Orvosok Határok Nélkül egészségügyi jótékonysági szervezet azzal vádolja a nemzetközi közösséget, hogy nem képes válaszolni a vészhelyzetre. Brice de la Vigne, a szervezet egyik vezetője szerint a járvány elleni fellépés teljesen kaotikus. Elfogadhatatlan, hogy csak az utóbbi hetekben kezdődtek komoly tárgyalások a teendőkről.

Csak saját országuk megóvásával vannak elfoglalva azok a kormányok, amelyeknek elég anyagi és emberi erőforrásuk lenne ahhoz, hogy előmozdítsák a helyzet lényeges javítását - fejtegette. A WHO becslése szerint eddig 1427-en haltak meg azok közül, akik megfertőződtek az Ebola vírusával. A szervezet összesen 2615 megbetegedésről tud. Libéria a legsúlyosabban érintett ország: ott 1082 betegből 624 vesztette életét.

Forrás: Link,