MaffiaA rendszerváltás óta nem volt akkora politikai, titkosszolgálati botrány, mint amelyik napjainkban körvonalazódik.

A nyilvánosságra került információk alapján már most kijelenthető, hogy a hazai szervezett bűnözés és a Gyurcsány-kormány szövetséget kötött. Az egyik félnek a hatalom megtartása érdekében szüksége volt az akkori ellenzéket lejárató információkra, a másiknak több rendőri vezető volt az útjában, de vélhetően tartott a kormányváltástól is.


Tény, 2008-ban Laborc Sándor, a Gyurcsány-kormány polgári kémelhárításának a főigazgatója és Portik Tamás, a hazai alvilág egyik feltételezett irányítója személyes tárgyalásokba kezdett. Legalább kétszer találkoztak, először egy pesti, majd egy budai étteremben. Az egyeztetések végül alkuhoz vezettek. Az olajbűnözésből milliárdokat bezsebelő, így a hazai éjszakai életben meghatározó szerephez jutó egykori Energol-vezér azt vállalta, hogy információkat gyűjt a Fidesz politikusairól. Cserébe néhány – szerinte korrupt – rendőr elmozdítását kérte.

A szóbeli megállapodás tehát létrejött. Az alvilág a szocialisták mellé állt. Az akció azonban a jelek szerint kudarcot vallott. 2010-ben a Fidesz kétharmados győzelmet aratott az országgyűlési választásokon, Portik Tamás pedig rács mögé került. A szocialista kormányok alatt zavartalanul üzletelő férfit tavaly augusztusban a terrorelhárítók vették őrizetbe abban a házban, amely korábban Gyárfás Tamásé volt. Portikot jelenleg több, az 1990-es években elkövetett leszámolással, gyilkossággal összefüggésben felbujtással gyanúsítják.

A történtek résztvevői természetesen tagadnak és perrel fenyegetnek. A Portik–Laborc-találkozókról azonban hangfelvételek készültek, amelyek a polgári titkosszolgálatok birtokában vannak. Ezek nyilvánosságra hozása pedig a magyar demokrácia elemi érdeke. Minden állampolgárnak joga van ugyanis megtudni, hogy a korábbi végrehajtó hatalom milyen eszközökkel próbálta befolyásolni a hazai politikai közéletet, a választások eredményét.
Ebben az ügyben nincs helye mismásolásnak. Ebben az ügyben nincs hova hátrálni. A történtek minden mozzanatát fel kell deríteni, résztvevőit pedig – amennyiben van rá büntetőjogi lehetőség – felelősségre kell vonni.

Nagy kérdés persze, hogy sikerül-e eljutni Gyurcsány Ferencig. Ő akkor nemcsak miniszterelnök – Szilvásy György titkosszolgálati miniszter és Laborc Sándor felettese –, hanem az MSZP elnöke is volt. A Demokratikus Koalíció vezetője most természetesen azt állítja, nem tudott semmiről.

Csak hát ki hiszi ezt el neki? Gyurcsány Ferenc szavának a súlya ma már nem igazán mérhető. Hatalmas átéléssel elmondott ő már mindent és annak az ellenkezőjét is.

A szóban forgó ügy azonban rendkívül komoly és ijesztő is egyben.

Gondoljunk csak bele! Az Egyesült Államokban szimpla nőügyek miatt kellett lemondania a CIA vezérének. Az egész világot bejárta David Petraeus és szeretőinek esete. Képzeljük el, mekkora botrány lett volna abból, ha az amerikai titkosszolgálati vezető Barack Obama ellenlábasának, Mitt Romneynak a politikustársairól gyűjtetett volna terhelő információkat meghatározó alvilági figurákkal.

Ébresztő, Magyarország!

Figyelem, Európai Unió!

Villányi Károly- mno.hu
forrás:Flag Magazin