thumb_staudt_gabor_jobbikos.jpg

Többmilliárdos költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt jelentették fel a Jobbik frakcióvezető-helyettesét, Staudt Gábort és több társát a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) –tudta meg a PestiSrácok.hu.
A portálunk által megismert feljelentés szerint a jobbikos politikus tagja volt annak a nemesfémekkel kereskedő, a lengyel államnak milliárdos kárt okozó bűnszervezetnek, melyet egykori bizalmasa és tanácsadója, egy volt rendőr alezredes irányított.
Az ügy pikantériája, hogy az ügyészséghez eljuttatott dokumentumban az is szerepel, hogy a bűnbandának Staudton kívül egy másik politikus, R. Sándor Marcell is tagja volt, aki 2014-ben, az MSZP színeiben a baloldali összefogás országos listáján is helyet kapott.