szasz istvan
A Jobbik helyi elnöke az a férfi, akit egy társával együtt pénzhamisítás miatt vett őrizetbe a rendőrség
– tudta meg a Napi Gazdaság. 


A nyomozás során kiderült, több mint százmillió forint értékű dollárt akart egy bűnbanda Ukrajnában piacra dobni, a megbízó személye azonban még  ismeretlen.

Az egykori nyomdatulajdonos Szász Istvánt, a Jobbik nyékládházi alapszervezetének elnökét és társát gyanúsítja a rendőrség több mint 123 millió forint értékű hamis dollár előállításával – értesült lapunk.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vasárnapi közleménye szerint a két őrizetbe vett férfival szemben pénzhamisítás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.

Az eljárás adatai szerint a gyanúsítottak eddig ismeretlen társaik megbízásából az év elején állapodtak meg abban, hogy húszas címletű hamis dollárokat állítanak elő, amelyeket közvetítőn keresztül Ukrajnában hoztak volna forgalomba. A hamis bankjegyek legyártását Szász tettestársa, az edelényi M. István vállalta, aki Miskolcon egy nyomdaipari céget működtetett.

Informátorunk tájékoztatása szerint a pénzhamisítást a nyomda egyik alkalmazottjának jelzése alapján tudták a nyomozók leleplezni.