RABBIK_SHALOM.2.pngHa a Jobbik tevékenységét értékeljük hírportálunkon, tucatszámra kapunk leveleket, melyben elítélik a Jobbik-ellenességünket, és különböző átgondolatlan javaslatokat tesznek.
A szerkesztőségbe érkeztek olyan kérdések is, hogy miért a Jobbik ellen lépünk fel, amikor vannak nála sokkal veszélyesebb ellenségei is nemzetünknek?
Vannak bizony, de nem a mi (a nemzeti-hazafias) térfelünkön, a bérenc Jobbik pedig sajnos itt tevékenykedik és addig itt nem alakulhat ki egy közös nevező, amíg ők félrevezetve a nemzeti-hazafias embereket itt, a nemzeti oldalon tevékenykednek.
Addig mi nemzetiek nem állhatunk ki hatékonyan az igazi ellenség ellen.
A Jobbik felbomlani pedig azért nem fog, mert a háttérerők ezt nem engedik (elég sokba kerültek eddig is), de azt amiért létrehozták, végrehajtani reméljük már képtelen lesz.

Ma már teljesen tisztán látjuk a Jobbik létrehozásának és fenntartásának valódi okait, ezért nem is teszünk lépéseket az együttműködés irányába.
Önmagában a Jobbik parlamenti padsoraiban ülő jónéhány képvislőjük "hovatartozása", már önmagában megmagyarázhatná az együttműködés hiányát.
Azt viszont, hogy milyen bajban vannak, legjobban a a Jobbikos szóvivő "narkó" botránya, az "országos vezetőség" cégeinek "köztartozási" botrányai, a rengeteg jobbikos "vezető" pornóbotránya, a Klein-Szegedi Csanád körüli történések, és a Jobbik ebben a témában tett nyilatkozatai bizonyítják.